"Kérek a fejben rendet" - Hiperkarma
Egy könyv Spartacusról, ami nem életrajz, nem novella, nem színdarab, nem regény, nem történelmi regény és nem is tankönyv, de legalább eldönthetetlen, hogy kinek írta a szerzője, ha csak nem a fióknak.
Amióta a gyerek hazajött a kórházból valahogy még kevesebb időm, jut az olvasásra, bár mostanában a tíz és éjfél közti hason altatáskor egész jól lehet haladni a könyvekkel. A Nagy Lajos királyt viszont még elcsípett tíz percekben, kaja közben és a wc-n olvastam ki. Igazából nem volt jó. A nyelvezete nehézkes, nem olvasmányos, egy erénye van, bemutatja Lajos uralkodásának a végét.
Tavaly év vége táján olvastam Julianusról, aki megpróbálta visszaállítani az ősi istenek tiszteletét a kereszténység ellenében, és el voltam keseredve, hogy egy jó témáról milyen száraz könyv született. Ekkor írta, talán pont itta blogon Anyám, hogy Révay jobbat alkotott a témában, kölcsönadja. Meg is jött a könyv, két kötet, én meg el is kezdtem olvasni. Meg voltam lepve milyen korán kezdi, Constantinus uralkodásánál…
Imádom a római történelmet és mostanában valahogy – épp ezért – nagyon sok római tárgyú történelmi regény vagy értekezés kerül a kezembe. Mégis, sokszor futok bele olyan témába, ami számomra szinte teljesen ismeretlen még. Gore Vidal Julianusa egy olyan császárt mutat be, aki megpróbálta, utoljára, és kívételesen békés eszközökkel, visszaszorítani a kereszténységet.
Ha most Mark Twain turistái helyében lennék, akkor megkérdezném magamtól, hogy: sikerült?
A Nyugat Római Birodalom bukásával úgy vagyok, mint a világháborúkkal. Nem sokat foglakoztam vele és a rá következő időkkel, mert nem szerettem a rendetlenségét, túl bánatos nosztalgiát érzek a letűnt aranykor után, ahhoz, hogy igazán szerethessem a rá következőt. Mégis, Passuth most megfogott ezzel a könyvvel.