"A szavak néha semmit nem jelentenek" - Európa Kiadó
A Killing harmadik évadát már új stúdió (Fox) készítette, miután az AMC a második évad után már nem látott benne jövőt. Most ugyanitt vagyunk a harmadik évad végén, a Fox is levette róluk a kezét és szerintem mindenki jobban járna, ha más már nem is karolná fel többet.
A True Bloodot évek óta nézzük, az új évadot is érdeklődéssel vártuk, de a felénél hónapokra félbehagytuk, mert annyira lapos volt. Rövid kritika következik.
Szóval sétálok a Karolina úton, örülök, hogy éppen nem esik, és látom, hogy az egyik boltba éppen áruszállítás van, tehát a járda közepéről kilépek jobbra, hogy ne zavarjak. Ez az a pillanat, amikor teljesen hangtalanul egy biciklis csapódik a hátamba. Nem lassan, annyit tudott korrigálni, hogy nem telibe kap, hanem elviszi a vesém felett a hátam, meg a karom a kormányával. Kileng, megtartja az egyensúlyát és tovább karikázik.
Most, jó 12 évvel később már kicsit véletlenszerűen, de nosztalgiázni érkeztem erre a koncertre. Hogy őszinte legyek eredetileg eszem ágában sem volt elmenni, de Apu hívott, hogy ők megnéznék és kicsit feltámadt bennem a kíváncsiság. (Címlapfotó: szorfdeszka.hu – köszi érte!)
2005 zeneileg elég erős volt. Én 2004-ben szakadtam el Pécsről és amikor elkezdtem önállósodni az egy csomó új barátsággal és bulikkal járt együtt. Azt hiszem a zenei ízlésem akkortájt állapodott meg végleg, ami másoknak tizenévesen az nekem a húszas éveim közepén jött össze. Rájöttem, hogy ’90 után is készültek jó dolgok.