Szabjuk személyre
Facebook Timeline for dummies II.
A tegnapi cikkben összeszedtünk pár fontos Timeline beállítást, ami az adatbiztonságról szólt. Ez a téma még közel sincs végigjárva, de azt hiszem nagyon kevés ember van, akik nem ezt hagyják a végére, ha egyáltalán foglalkoznak vele, inkább az az érdekes, hogy miként lehet csinosítani meg játszani az új felületen.
Szóval ma gyorstalpalóban végigmegyünk az újdonságokon,a megváltozott elrendezésen és az események felvitelén.
Borítókép[1] és profilkép[2]
Ahogy a fenti képen látszik, a Timeline tetején van a Cover photo, azaz a borítókép [1], ami egészen blog jellegűvé alakítja a profilodat. Rengeteg vicces, kreatív ötlet született már, ami ezt a területet használja ki. Erre lóg rá a régi időkből megmaradt profilkép [2].
A borítókép és profilkép felosztás igazából nagyon jó dolog, mert az alap ötlet az, hogy a profilképed alapján azonosítható legyél egyértelműen. Ez akkor fontos elsősorban, amikor ismerkedsz valakivel. A fotód alapján tud beazonosítani a legkönnyebben. Sokan a fotójuk helyett valami aranyos grafikát, vagy figyelemfelhívó üzenetet pakoltak. Az ilyesmiknek ezentúl egy hatalmas nagy és sokkal jobb felületük lesz, a profilfotó pedig visszakerülhet a neki szánt szerepkörbe.
Információs dobozok [3]
A profilkép alatti területre lett bezsúfolva mindaz, amit régen az információ oldalon, ömlesztve adtál meg magadról. Összeszedi a legfontosabbakat rólad egy névjegyre, amit lenyitva egy kifejtős oldalra jutsz. Itt megadhatod a munkádról, tanulmányaidról és családodról a legfontosabbakat.
Felsorolás jelleggel a továbbiak: ismerősök, fényképek, térkép és a likeok.
Az ismerősök szerintem hátrányára változott, a régi lista, ahol rendezetten kattintgatni tudtad, hogy kivel milyen kapcsolatban agy és hová sorolnád megszűnt. Most kapsz egy profilképből és névből álló hálót, ahol a névre állva az egérrel egy kis felugró dobozon tudsz állítgatni. Nagyon elegáns, de felettébb lassú, és esélyed nincs tömeges adatkezelésre.
A fényképek elég egyértelmű felületre lett cserélve, nagyon hasonlít a Google+ verziójához, talán azt érdemes kiemelni, hogy az albumokat egyszerű drag and drop módszerrel tudod mozgatni ezentúl, illetve, hogy alapértelmezetten csak pár album látszik, a többi eléréséhez kattintani kell mégegyszer. Engem személy szerint idegesít az ömlesztve odarakott rengeteg kép, amik ugyanazok, mint az albumba rendezettek, csak évszám szerint van bedobálva.
A kedvelések a likeolt Facebook oldalakból ésa régi adatlapon megadott tevékenységeidből lett összegyúrva. Jó és átlátható felület.
A térkép a személyes kedvencem. Mindig ilyet akartam, és a Timeline nagy erőssége, hogy automatikusan töltögeti, ahogy a Timelinet építed fel. Ugyanis a helymeghatározás alapvető az új felületen, erre alkalmas gpst tartalmazó készülék nélkül is meg tudod mutatni merre vagy éppen, vagy, hogy valami az életedben hol történt Veled. Találtam egy fotót, ahol a barátommal sörözünk a Szimplában 2003-ban, kipróbáltam és tudtam csinálni arra a napra egy check-in megosztást.
Szóval a térkép funkció végigscanneli, hogy a képeid, az utazásaid meg a többi Timeline élettevékenységed hol volt és bepöttyözi a világtérképen. Tudod szűrni is, lakóhelyekre, eseményekre, fotókra, csudás.
Az adatok frissítése és a tevékenység napló [4] a saját beállításaidat tartalmazza, amikről korábban már írtam, nem ismételném önmagamat.
A dátumsor [5] a Timelineon való gyors közlekedést segíti.
A Timeline egy olyan idővonal, ahol a Te életed fontos (és kevésbé fontos) eseményei vannak szépen felsorolva. Hozzáadni új elemet a profil kép alatti, alapállapotában elég vékonyka és feltűnést kerülő kis felületen tudsz. A csatolt képen már az új, életesemény funkciók lenyitása után mutatom.
Elég sok minden előre definiált életélmény van, amiket ha szépen elkezdesz kitöltögetni, esetleg fényképekkel ellátni, akkor egy nagyon érdekes életrajzot rakhatsz össze. Ha nem találsz előre definiált élet eseményt, akkor rendelkezésedre áll az általános verzió is.
A fenti képen egy életesemény felvivő-szerkesztő felületet látunk. Amíg írtam ezt a cikket a kislányomat éppen kicsit babusgatni kellett, és adta magát, hogy ezen keresztül mutassam be a folyamatot. Gyorsan a szabad kezemmel lőttem egy mobiltelefonos képet, és kitöltöttem értelemszerűen a mezőket. [a]-[d] pontig megadod az esemény alap adatait. Nevét, helyszínét (így megy ki a térképre is), ha mások is jelen voltak és még ismerőseid is a Facebookon, akkor őket is megjelölheted. Itt egy kis előre ugrás, az adatvédelemnél előfordulhat, hogy egy ismerősöd nem engedélyezte, hogy megjelöld, ilyenkor hiába állítgatod be, nem fog látszani.
A dátum megadása [d], nagyon lényeges, ez fogja elhelyezni az eseményt az idővonaladon. Ezzel ellentétben a leírás [e] nem annyira fontos, egy jó fotó többet mond ezer szónál. Fényképet a jobb oldalon tudsz elhelyezni [f].
Lényeges pont még a megosztási, adatvédelmi beállítás a mentés gomb szomszédságában. Figyelj, mert alapértelmezetten minden Publikusan megy ki, ami nem biztos, hogy jó megoldás.
A fentiek segítségével azt ajánlom, hogy túrjad át a fotóidat és töltögessed fel a fontosabb utazásokat, eseményeket, a Timelinera. Nagyon jó és pepecselős munka, én szeptember óta néha nekiálátok és még mindig nagyon sok fehér folt van. Azt reméltem rövidebb lesz a mai cikk és kitérhetünk a borítókép tervezésre is, de ez egy nagyobb falat, ami megér egy önálló cikket, szóval holnap azzal folytatom.
Hozzunk valami régit! | Creative Slave
[...] és funkció nélkülivé válik. Érdemes lenne átgondolni a Facebook oldal menedzserének, hogy melyik tartalmi elem milyen kontextusokban fog felmerülni és annak megfelelően alakítani ki.... A másik hiba, hogy a kis névjegy dobozban nem jelent meg a honlapra egy hivatkozás, a [...]
2012-09-05 08:03:16
Gergő
A timeline-on már megadott életeseméynek sorrendjét utólag tudom változtatni? Egy adott éven belül nem mindent abban a sorrendben vittem fel, ahogy történt, és így zavar az áttekinthetősége.
2018-10-09 21:17:39
Írj hozzászólást!