Apablog

Anyablogból rengeteg van, kismama, pocaklakó, meg még ezer más. Apablogból nem sokat láttam, legyen itt egy.

Úgy érzem, minden rendben

Amikor elhatároztam, hogy apablogot írok, akkor sejtettem, hogy nem a kiságy csavarozásról fog szólni. Néha vannak olyan érzelmi hullámaim, amiket ki kell írnom magamból, főleg Cilivel meg ezzel az egész szülővé válás dologgal kapcsolatban, de néha úgy érzem túl személyes ahhoz, hogy ki is tegyem ide. Ez a blog úgy három hónapja íródik. Többször kidobtam a kukába, egy ideig csak a fejemben volt meg, de most már leírom. Ezt nem tudom jobban szerkeszteni, nem tudom jobban megírni, így meg kicsit feles lett, de ha már ennyit gépeltem legyen publikus. Összegzésnek se rossz az elmúlt lassan két évről, vagy talán még többről?

Vasárnap délután a várban

Cili, a lovak és a katonák

Apukának lenni nagy öröm, én már régóta vártam arra, hogy elmehessünk Cilivel erre-arra. Most vasárnap például a budai várban jártunk, ahol egyenlőre még nem Görgey szobra, a turul vagy a fiáker lovai kötötték le, amit mi próbáltunk mutatni neki Zsófival, hanem főleg a murva és a macskakövek. Ettől függetlenül nagyon boldog dolog egy csemetével mászkálni, büszkén mutogatni a őt a világnak és neki a világot.

Cili 2012 október 20.-án

Biztos pontnak lenni

Én nagyon hosszú ideje szeretnék gyereket. Mostani fejjel visszagondolva nagyon naiv és önző okból akartam: hogy legyen egy tiszta valaki, akit úgy formálhatok, hogy olyan legyen, mint én csak jól sikerülten, mentesen a hibáimtól, esendőségeimtől. Lassan egy éves apaként ezt már nagyon máshogy látom. Cili előtt egy csomó dolgot rosszul láttam, egy csomó mindenben elfogult voltam, emberek, gyerekek, nevelés terén. Mostmár nem hiszem azt, hogy mindent jól fogok csinálni, vagy, hogy mindent jól tudok, vagy, hogy a gyerek egy üres papír akit én írok tele. Csak reménykedni tudok, hogy nem fogom elrontani.