Flavius Claudius Julianus

Gore Vidal: Julianus

Imádom a római történelmet és mostanában valahogy – épp ezért – nagyon sok római tárgyú történelmi regény vagy értekezés kerül a kezembe. Mégis, sokszor futok bele olyan témába, ami számomra szinte teljesen ismeretlen még. Gore Vidal Julianusa egy olyan császárt mutat be, aki megpróbálta, utoljára, és kívételesen békés eszközökkel, visszaszorítani a kereszténységet.

Ha most Mark Twain turistái helyében lennék, akkor megkérdezném magamtól, hogy: sikerült?

Nekem Julianus különösen szimpatikus fickó a könyv alapján, mert jómagam is zsigeri ellenérzésekkel viseltetem a kereszténység ellen. Nem mondhatnám, hogy hívő családban nőttem fel, sőt, de elsősorban nem ez határozza meg az ellenszenvemet. Még meg is kereszteltek, sőt egy ideig csak profitáltam a dologból, mert évente jött valami pap jellegű csóka és hozott egy tábla csokit. Inkább nugátot, ez akkortájt volt, mikor még nem nyaltuk államilag körbe az egyház seggét. De a nugát jó volt, beszélgetnie a pappal meg anyunak kellett, szóval részemről korrekt volt a viszony.

Aztán később nagyon elkezdett érdekelni minden ami vallás, mert nem értettem, hogy miként lehet hinni. Olvastam én mindenfélét, többek közt a Bibliát is, mert gondoltam annál adekvátabban nem ismerhetem meg a kereszténységet (btw, kíváncsi lennék, hogy hány templomjáró olvasta el a Bibliát), de nem jutottam sokra vele.

A legfőbb bajom, hogy nem tudok irracionális dolgokat elfogadni. Az egész vallás meg irracionális. Mindegyik.

A kereszténységnek vannak nagyon jó elemei, az alap tanítása egyáltalán nem elvetendő morális szempontból. De igazából ez szinte minden egyház tanításaira igaz. Ami nem tetszik nekem, az a kereszténység a gyakorlatban. Hogy ne menjek messzire a jelenlegi kormányban ott ülnek a keresztény demokraták és egyszerűen tenyérbemászóak, mert úgy érzik, hogy ők tudják, hogy miként kell élni és mert ők tudják, ezt rá akarják kényszeríteni másokra is. És meg is teszik. Működésében a kereszténység pont annyira szimpatikus, mint a kommunizmus, elméletileg fasza dolog, a bőrünkön érezni már nem annyira az.

Na és most kapcsolódnék be a könyvhöz és Julianushoz, hogy lassan már vagy tizenöt éve (jó ég!) olvastam a görög-római mitológiáról, az ő isteneikről és egyszerűen elvarázsolt. Tetszett, hogy az istenek emberiek, hogy a történetek igazából egyértelmű példabeszédek, hogy mit ne csinálj. Nem ismeri ma már senki, hogy gyakorlatban milyen lehetett a pantheon idején élni, de az sokat mond, hogy büntetés nélkül lehettél ateista. Meg, hogy merhettél gondolkodni evidenciákon is. Amikor a kereszténység volt hatalmon az ilyenért máglyára küldtek.

Általában azt gondolom, hogy a vallásnak, mint intézményes véleményformálónak nincs helye a tudományos világképen alapuló új világrendben. Állati nagy erőfeszítések kellhetnek egyházi szinte(ke)n, hogy ne akarjanak belegondolni az olyan dolgokba, mint a Hubble teleszkóp, vagy a robbanómotor, a neutrínó meg még sorolhatnám. Hogy lehet ezeket a dolgokat kezelni, ha közben a Bibliában meg Pál leveleiben találod az életedhez a támaszt. Hogy? Énnekem nem menne.

A Julianus könyv arról szólt, hogy jött egy császár, már túl későn, aki azt mondta, hogy a kereszténység markába adni a világhatalmat hiba, és állítsuk meg az idő kerekét, adjunk esélyt újra a sokszínű vallási életnek, amiben a keresztények csak egyek a sok között.

A történelemben nincsenek “ha” dolgok. Julianusnak nem sikerült és sose tudhatjuk meg, hogy miként változott volna a világ, ha sikerül neki. Tuti, hogy nem az lenne, mint most. Egyébként Julianus elég zavaros fejű emberkének tűnik a könyv alapján, olyan lelkes fiatalnak, aki kicsit túlgondolja a misztériumokat. Mindenesetre nem járt jól visszamenőleg a megítélésével.

Azt hiszem még sose olvastam ez előtt Gore Vidaltól semmit, és a stílusa nem nyűgözött le igazán, de olvasható könyv volt. Nem mondanám igazán regénynek, történelmi regénynek, mert megfogta Julianus fennmaradt naplóit és levelezését és átszerkesztette, kipótolta, satöbbi. Adott egy értelmezést Julianus cselekedeteinek. A történelmi regényekben szokott lenni plusz izgalom, mellékszereplők, amik izgalmassá, olvasmányossá és letehetetlenné teszik a könyvet. Ez itt nincs.

A téma iránti elfogultságom miatt adtam 4 csillagot neki a molyon, pedig hármat érdemelne.

Címkék: , ,

— 2001 óta írom ezt a blogot. Alkalmazott grafikusként, programozóként dolgozom és munkaidőn kívül a kislányommal és a feleségemmel töltöm az időmet. Megtaláltok a Twitteren (@oriandras) és a Facebookon is.

[...] rendszert hogyan számolta fel Constantinus, és nagyon érdekes volt az olvasmány úgy is, hogy Gore Vidal Julianusából tudtam mi következik majd egyes lépésekből. Erre az élettörténetre tipikusan illik, [...]

2012-01-13 23:25:33

[...] rendszert hogyan számolta fel Constantinus, és nagyon érdekes volt az olvasmány úgy is, hogy Gore Vidal Julianusából tudtam mi következik majd egyes lépésekből. Erre az élettörténetre tipikusan illik, [...]

2012-08-23 12:07:49