Balázs Sándor: Reng a föld Itáliában

Regényes tananyag-kiegészítő Spartacusról

Egy könyv Spartacusról, ami nem életrajz, nem novella, nem színdarab, nem regény, nem történelmi regény és nem is tankönyv, de legalább eldönthetetlen, hogy kinek írta a szerzője, ha csak nem a fióknak.

Még karácsony előtt a szüleim kifestették a házukat és ezzel átselejtezték a könyvtárukat. Nekem mondták, hogy van amit elvihetnék, ha kell, aztán egyszer csak Apu beállított egy bazi nagy szatyorral, rengeteg könyvvel. Elsőre maradéktalanul boldog voltam, majd egy nap múlva mikor elkezdtem átnézni, hogy miket is kaptam rájöttem, hogy a pakk azokat a könyveket tartalmazza, amik Aput nem érdeklik. Így például Anya Gordianus sorozatának pár kötetét, amit majd nyáron leviszek a nyaralóba a többi mellé, illetve régi történelmi könyveket. A Képes történelem sorozatot például háromszor, az enyészet különböző szintjein álló darabokból is összerakhatnám.

Reng a föld Itáliában

Bár úgy tűnhet, hogy háládatlan fiú vagyok ez nem igaz. Volt kettő olyan könyv, ami vagy nem volt meg, vagy érdekes volt (ellentétben például a gimnáziumi orosz-magyar szótárral) az egyik ez a kis füzetke jellegű izé, Balázs Sándor műve, a Reng a föld Itáliában – Spartacus élete és kora.

Mindig imádtam a Római Birodalomról szóló könyveket, így érdeklődéssel forgattam a kezembe került karcsú kis kötetet. 1968-ban jelent meg a Nagy emberek élete sorozatban. Milyen jó ötlet ilyen sorozatokat készíteni, főleg ha végig is viszik szépen nem csak annyi, hogy egy-két könyv után elhal a kezdeményezés. Fura, hogy gyerekkoromban otthon ezt sose találtam meg, lehet, hogy bent volt Anyu iskolájában, sok könyvét ott tartotta: kellett a tanításhoz neki. Mindenesetre most nem csak egy számomra új-régi könyvet találtam, de szégyenszemre egy olyan írót is, akiről eddig nem hallottam. Nem olvastam, asszem, még Balázs Sándor könyvet és azt hittem ez valami szoci kultúrkatona lehet, aki írt egy hálás témáról a sorozatba. Nos, persze most már tudom, hogy egy nagyon különös életpálya egyik oldalhajtása ez a füzet, és a terjedelme is beleiilik az író életművébe.

Iratkozzon fel email címével a Blogra

Adja meg email címét, hogy feliratkozzon a blogra és értesítést kapjon az új üzenetekről e-mailben.

Mindennek ellenére én bizony olvasás közben sokszor nem tudtam hova tegyem ezt a könyvet. Ha bizton állíthatnám, hogy ez egy megrendelésre írt, megélhetésért alkotott mű, akkor újra helyén lenne a világ. Ugyanis hol egészen olvasmányos, aprólékos leírásokkal tarkított folyószöveg, hol átcsap egy pedagógusi stílusba és megmondja az olvasónak, hogy mit kell tudni Spartacusról meg az akkori világról. Mégse jó, ha tankönyvként forgatjuk, mert ahhoz viszont nem igazán objektív, az író sokszor fejti ki a saját véleményét egy-egy személyről, eseményről.

Se nem regény, se nem életrajz (hisz Spartacus életéről pár mondat van csak a lázadás előttről), nem történelmi regény de nem is tankönyv. Azt se értem igazán kinek íródott? Egy történelemmel tanárként, kutatóként, rajongó amatőrként foglalkozónak ez kevés, egy ilyesmi iránt nem érdeklődő sosem veszi meg és olvassa el. Talán a legjobb még mindig egy általános iskolásnak, aki érdeklődik a történelem iránt és a sablon tankönyvi fejezetnél többet szeretne Spartacusról megtudni. Mondjuk ők meg jobban járnak valami izgalmas történelmi regénnyel.

Mindemellett ez egyáltalán nem rossz könyv. Végigolvasható, nem szenvedsz tőle, még izgalmas is helyenként, bár így 33 évesen már kevésbé, mint gyerekként. Mindegy, itt van, megért több kiadást is és még én is elolvastam. Mikor végeztem vele töprengtem, hogy mi legyen a sorsa, menjen antikváriumba esetleg, végül úgy döntöttem megmarad, hátha Cili vagy Dávid egy nap majd azzal jön, hogy szeretne valamit Spartacusról olvasni, akkor a kezükbe nyomhatom.

[…] Se nem regény, se nem életrajz (hisz Spartacus életéről pár mondat van csak a lázadás előttről), nem történelmi regény de nem is tankönyv. Azt se értem igazán kinek íródott? Egy történelemmel tanárként, kutatóként, rajongó amatőrként foglalkozónak ez kevés, egy ilyesmi iránt nem érdeklődő sosem veszi meg és olvassa el. Talán a legjobb még mindig egy általános iskolásnak, aki érdeklődik a történelem iránt és a sablon tankönyvi fejezetnél többet szeretne Spartacusról megtudni. Mondjuk ők meg jobban járnak valami izgalmas történelmi regénnyel. […]

2014-12-30 21:18:23