Hol vagy Ibi?
A hiányzó ember az összefogásból.
"Soha nem akartam az lenni, aki vagyok" - Európa Kiadó
A hiányzó ember az összefogásból.
Az eső részében ennek a blognak ott hagytam el a fonalat, hogy a politika magukra hagyta az embereket Magyarországon.
Nagyon más megjósolni a vacakabb forgatókönyv valószínűségét, mint átélni, ahogy a megérzéseid valóra válnak. Sohasem hittem az MSZP-ben, nagyon szkeptikusan, de támogatólag álltam Bajnai mellé és hülyének gondoltam a Milla/Szolidaritás/LMP-PM tengelyt. Erre kiderült, hogy amit gondoltam róluk az 100%-ban igaz és mégsem örülök.
Jó ideje már, hogy nem írok politikáról, pedig 2001 óta ez a téma mindig hangsúlyos volt a blogjaimon. Nem írok, mert nincs nagyon mit írni. A Fidesz mocskos és undorító, az ellenzék meg egy kupac balfasz gyülekezete. Itt szinte abba is hagyhatnám, de nem kell hozzá nagy jóstehetség, hogy nem fogom.
Kedden, igen kedden volt, elmentem a Milla tüntetésre, amin bejelentették az Együtt 2014 olajfa szervezetet. Ezt a cikket, illetve az eredetijét, utána este kezdtem el írni, nagy felindultságban. Fáradt voltam befejezni, aztán meg hat nap betegszabadság és nemzeti ünnepes munkátlanság után időm se volt rá.