Romló húson selyemszalag

Az eredeti cikket azzal kezdtem, hogy nekem nem éri meg ilyen tüntetésekre járni, mert csak felhúzom magam rajtuk. Kedden is ez történt. Írtam már korábban is, mikor Milla tüntetésen voltam, hogy szörnyű látni, ahogy elbarmolják az egészet. Egyszer Busa Pista ökörködött el valami amúgy fontosat, a szónokok harmatgyengék voltak, a mondanivaló húsba vágó aktualitását banalitásokkal cseszték szét.

És hasonlóan éreztem magam most is.

Árammal vert rángó szárnyak

A Milla, most már hivatalos, képtelen színvonalas tiltakozó demonstrációt szervezni. Ez csak azért kínos, mert egyrészt két éve gyakorolják, másrészt a tüntetéseiken kívül semmit ne tudnak felmutatni, minden más próbálkozásuk szánalmas kudarc volt. A Milla tüntetéseit ugyanis nem a szervezés vitte el, hanem az a rengeteg ember, aki kiment. Mi volt 23.-án a Szabad Sajtó útján?

Közepesen szar hangosítás, egy csomó beszédre alkalmatlan szónok, akik nem egyeztettek a mondandójukról. Ja, és rengeteg érdeklődő! A hangosítás technikai malőr, gondolom vannak anyagi korlátaik, nem rovom igazából fel nekik a bakikat, bár az anyagiakon akár túl is lendülhetnének, ha a felszólaló szervezetktől beszednek némi pénzt, nem akarok senki zsebében vájkálni, de nem hiszem, hogy a Haza és Haladásnak ne lenne erre pár százezre.

A szónokok viszont szabadjára voltak engedve. Sajnos. Mindenki, az egy TGM-et kivéve hosszú és/vagy érthetetlen volt.

Székláb beszél tapétához

Hosszú, egymást ismétlő és sokszor önmagukat is ismétlő beszédeket hallottunk. Az elején a Nők a nőkért, vagy melyik feminista egylet nem lett volna gáz, ha nem tüzesedik be annyira a két szónok, hogy fejhangú visítozásba fulladjon a mondanivalójuk. Az őket követő roma aktivista rétestésztaként nyúló, zsongítóan egyhangú beszédet mondott, őszintén megmondom nem tudom miről, egy idő után lankadt a figyelmem. Ungváry beszéde tüzes volt, és felrázta a hallgatóságot, mégis sokszor úgy éreztem közben, hogy az indulat olyan kijelentésekre ragadta, amik soknak tűntek. A következő, általam csak pocokarcúnak elkeresztelt csóka, szimplán ellenszenves volt, beszédzavarokkal küzdött és felolvasta amit mondott.

Itt tennék erről egy kitérőt. Ezek a népek itten, leszámítva az utolsó hármat, elvileg felháborodva, szívükben keservvel jöttek, hogy elmondják mi fáj. Szerepük az volt, hogy showt csináljanak, tüzeljék a hallgatóságot. Amit elmondtak, az egyszerűen megfogalmazható:

Orbán kormánya egy utolsó, gerinctelen banda, akik tételesen felsorolhatóan aláássák a jogrendet, falnak vezetik az országot, hülyének néznek és palira vesznek mindenkit, úgyhogy menjenek a sunyiba inkább.

Ennyit mondtak, nem többet. Ebben – persze – igazuk van, de nem értem ehhez minek papír. Leírják otthon, buksi fejüket vakarva közben, hogy igazából mit gondolnak. Mivel ez nem tanulandó dolog, mert őnekik ez a szűből jön, hisz bántja őket, ezért a papír amolyan vezetőléc, összegzés. Visszagondolnak a harmadikos tanítónéni intelmeire a bevezetés-tárgyalás-befejezés témában és biccentenek (okos fejükkel), majd dolgukat végezve felállnak, zakójuk zsebébe tömik a piszkozatot, mert a lámpaláz bezavarhat, majd tüntetni indulnak. Aztán kiállnak a tömeg elé és elmondják mit gondolnak az egész helyzetről. A papírt, ahogy Gordon is tette kiterítik maguk elé, s mikor elbizonytalanodnak odapillantva eszükbe jut, hogyan is tovább.

De nem ez történt. Kiálltak oda, minimum 20.000 ember elé és megbuktak (fel)olvasásból, mert nyökögtek, elhadarták, elharapták, eldagályoskodták.

Na, azok voltak a régi szép idők

A teljes komolytalanságból csak TGM beszéde ragyogott ki. Bár nem tudok a világnézetével száz percentesen azonosulni, de ahogy kiállt – papírra nem pillogva, fejét felszegve, és nem le-lebuktatva, tekintetét a tömegre szegezve már az egy új minőség volt. És aztán értelmesen, okosan felépített beszédet hallhattunk, mely nem nélkülözte a humort sem, de nem hagyott egy csepp kétséget sem, hogy miről is szólt. Hogy miért jött ki az elmondója.

Oké, TGM rutinos, hisz ezt csinálta gyakorlatilag egész életében, de az, amit ő ott tudott szerintem az alap. Már ha valaki közéleti férfiúnak/nőnek tekinti magát.

Mi mind lenni híres sztárok

Az utolsó blokk a szövetség alapítók beszédeiből állt. Nos hallottunk három olyan beszédet, amik elmondták ugyanazt, amit már a korábbi felszólalok is, meg, hogy ők ezért, s ez ellen szövetségbe forrnának össze, minek neve Együtt 2014 lesz. Van. A különbségeket ott találhatta csak a figyelmes hallgatóság, aki lassan teljesen elmacskásodó egyik lábáról a másikra álldogált éppen, hogy ki miként tekint az elmúlt 2-10-22 évre. Ki hol húzna határokat, feküdne össze bárkivel ebből, satöbbi. A dolog pikantériája a főszereplő, a sztár volt ebben, aki ugye mégiscsak az ország miniszterelnöke volt az elmúlt 2-10-22 évben, bármelyiket mondjuk kis csúsztatással igaz. Bajnai szerint a határt két éve kell meghúzni, ami szempontjából érthető is, míg a másik kettő, de legalábbis a Milla, erről érezhetően mást gondolt, csak hát ezzel segget csináltak önnön szájukból, mert tárgyiasult mellettük a Gordi, aki ugye, és hadd ne ismételjem önmagam…

Most, akkor baj ha azt mondom, hogy barmok?

Kis PR munka, s egy perc alatt

Félreértés ne essék, a dolog jó. Legalább történik valami, talán kikristályosodik egy út, amin el lehet indulni. Ahogy ma olvasgattam, az LMP-n kívül igazából senki nem zárkózik el ettől, még Mesterházy is egész belenyugvóan nyilatkozott, de ne legyenek illúzióink.

Ezek fel fogják falni egymást, ha nem is a választás előtt, akkor utána. Mert bár jól hangzik az a négy pont, ami a szövetkezés alapja: Haza, haladás, szolidaritás, Európa. Ühüm, de ezek szavak, üres frázisok. Bajnaiéknak tudjuk, hogy van erre programjuk, de az az övék. Az nem fog tetszeni mindenkinek. Sőt, az nagyon keveseknek fog tetszeni.

Mert nem ugyanaz a cél. Az MSZP ebben az egészben csak túlélést keres. A civil szervezetek jobb életet. A Haza és Haladás talán az egyetlen, amelyik reálisan csak változást akar. De azt a változást nem akarja más. Nem. Az a jelenleginél sokkal nagyobb megszorításokkal, sokkal nagyobb lemondásokkal jár, igaz mellette ott van a boldogító tudat, most a jó ügyért szenvedünk. A gyerekeink életéért és a mi boldog öregkorunkért.

És én ezekről, akik egy demonstrációt képtelenek megszervezni, vagy azokról, akik csak a hatalomért hajtanak ezt nem tudom elképzelni, nem tudom elhinni nekik. Nem hiszem, hogy megcsinálnák. Viszont meg kell próbálni, meg kell adni az esélyt nekik, mert a másik (két) út olyan borzasztó, amilyet most még elképzelni se tudunk.

(P.S.: A szövegben fellelhető idézetek a Vér és Bél című Kispál számból vannak, csak a rend kedvéért.)