“Legyen az privát vélemény”

Zsákutcában az ellenzéki politika.

Nagyon más megjósolni a vacakabb forgatókönyv valószínűségét, mint átélni, ahogy a megérzéseid valóra válnak. Sohasem hittem az MSZP-ben, nagyon szkeptikusan, de támogatólag álltam Bajnai mellé és hülyének gondoltam a Milla/Szolidaritás/LMP-PM tengelyt. Erre kiderült, hogy amit gondoltam róluk az 100%-ban igaz és mégsem örülök.

Íme ég éjjel a lámpa,
Ha a fényében bárki
Találna valamit, az szóljon énnekem,
Biztos én is azt keresem, és ha nem
Tetszik neki, amit lát,
Legyen az privát vélemény,
Ne tudja meg a nagyvilág,
Hadd szeresse magát tovább!

(Kispál és a Borz: Éjjeli lámpa)

A három csapás

Már az nagyon elszomorító volt, hogy a bajai választási csalás leleplezését sikerült az Orbán-szobor ledöntésével eljelentékteleníteni. A szobordöntés és az azt követő performansz persze vállalhatatlanul színvonaltalan volt, és nem akarom kisebbíteni a jelentőségét, hisz az volt az a pillanat, mikor Bajnai és/vagy a párttársai lementek kutyába, de az elsődleges felháborodáson túl hatalmas bűn volt, hogy elkenték a bajai ügyet vele.

Aztán persze mindenki beleállt a témába, de már késő volt. Baja, és a második kör, a kampány az országunk szégyene. Tartok tőle, hogy heteken, maximum két hónapon belül ilyen hisztérikus lesz az általános helyzet országszerte.

Baja szomorú hozadéka még az a nevetséges ál-videó történet, ami az első perctől kezdve gyanús és komolytalan volt. Ahogy a HVG cikkében Zsigó is mondta:

“Véleményem szerint egy előre megrendezett és  tudatosan rögzített jelenet, amely egy tudatos lejáratás része”.

És tényleg, nem tudjuk, hogy ki volt az a forrás, aki a HVG-nek odaadta ezt a videót, de mérhetetlenül nagy bizalom kelhetett hozzá, hogy lehozzák.

Azt, hogy ki készítette – és miért –  a videót már sosem tudjuk meg szerintem, én el tudom képzelni azt a verziót is, amit az Index vetett fel, hogy a szereplői maguk forgatták a felkínált jutalmakért, de igazából azt hiszem, hogy a megemlített lehetséges tettesek közül bármelyik elképzelhető (MSZP, DK, Fidesz, Együtt).

Egy momentum van, ami tisztességes volt ebben az egész kutyakomédiában, Gavra Gábor főszerkesztő lemondása. Én végtelenül sajnálom érte, mert szerintem elképesztően jól vezette a HVG Onlinet, két év alatt a semmiből építette fel, és az elmúlt időszak leghitelesebb, legpártatlanabb újságja volt. Nem tudom hol folytatja, de remélem hamar talál új helyet. A HVG meg kérdéses, hogy miként alakul, szerintem levágták az aranytojást tojó tyúkjukat.

…a többi nagyon szép baglyok
Elejtik a pockot, ha látják,
Milyen célokért szállsz harcba

A felvezetőben már írtam, hogy nem gondolok sokat a jelenlegi ellenzékről. Mesterházy Attiláról meg a lehető legkevesebet. Azért annyi belátást kinéztem volna belőle és Bajnaiból, hogy miután egy éven át az összefogásról szónokoltak, aztán minden nagyjából hasonlóan gondolkodót meghívtak a dzsemborijukra, egy nappal az össznépi egymás kezét fogás előtt nem rúgják gyomron a meghívottakat azzal, hogy lepapírozzák: az ő elképzeléseik szerint az összefogás őket kettejüket jelenti.

Azt gondolták, odahívják Gyurcsányt, Fodort, Kunczét, Bokrost és látványosan befogják majd az orrukat, hogy jaj ezek a politikai hullák itt bűzölögnek nekünk, de milyen kedvesek vagyunk: engedjük nekik. És megsértődtek, amikor mind, különböző vehemenciával ugyan, de elmondták: nem vagyunk büdösek, ti viszont kétszínűek vagytok. És aztán az általuk magukénak hitt istenadta nép is csatlakozott: “nekünk nem ezt ígérték kérem”.

Az az igazság, hogy Mesterházy és Bajnai szimplán ki akarták használni a többieket, az összefogásra hivatkozva. Kicsit olyan sztori, mint gyerekkorunkban, mikor a nagynéném ölében ült a két unokatestvérem és a kisebbik szorította ki a nagyobbat miközben buzgón ordítozta, hogy: Anyaa lök a Peti!

A fiatal kommancsok

Leginkább azt nézték be ők, ott ketten, hogy a jelenlegi ellenzéknek elegek lesznek. Mesterházy egyben tartotta az MSZP-t, ez elvitathatatlan, az más kérdés, hogy érdemnek tekinthetjük-e. Az én szemszögemből és elveimet nézve bűn volt, de ez most mellékes. Nem egy szerethető figura. Az egyetlen érdekes benne a szakálla volt, azt meg helyből leborotválta. Mesterházy nem megújította az MSZP-t, hanem konzerválta, minden hibájával egyetemben. (Ez rövidlátó politika, az alap MSZP bázis ugyanis kihaló ágon van.)

Egyébként érdekes az is, hogy állandóan mindenki a fiatalok felé akar nyitni, mert látják, hogy az a korosztály szkeptikus a politikát illetően. Mit csinálnak? Beszélnek a fiatalok problémáiról társadalmi szinten. De ezek a problémák már inkább a fiatal felnőtteké. Indítanak Facebook oldalt, Twitter fiókot meg Instagramot és nem tudnak mit kezdeni vele. Egy magyar politikus használja értelmesen a közösségi médiát a @dajcstomi. Úgy használja, ahogy kell. A többiek, köztük az MSZP is egy másodlagos honlapnak gondolják ezeket a felületeket.

Pedig nagyon egyszerűen közelebb léphetnének a fiatalabb nemzedékekhez. Vegyék le az utcai rendezvényeken az öltönyt. Miért nem tudnak pólóban, laza ruhában megjelenni? Az öltönyeikkel érdektelen és savanyú arcokká válnak. Ha én lettem volna ott egy szónok, akkor előveszem az okostelefonomat amikor megállok a pulpituson és megkérek mindenkit hogy mosolyogjon bele a kamerába, mert ennyi embert egyszerre még nem fotóztam le. Személyesre és könnyedre venném a figurát. Nem akarnék átgondolt lenni, hanem érthető és egyszerű. És jópofa. És ezzel több fiatalhoz jutnék el, mint az oktatásügyön kesergéssel.

Mesterházy elszámolta magát, azt hiszi az MSZP=ellenzék. Azt hiszi, hogy attól mert ott ő lett a jani már máshol is automatikusan elfogadják. Tévedett, nagyon csúnyán beleverték a tévedésébe az orrát most szerdán.

A szakértő és a civilek

Bajnai ott tévedett, hogy utoljára egy éve látta a jó irányt és amikor nehéznek bizonyult letért róla. Egy éve azt mondta, hogy ő azokat szeretné elérni akik nem hisznek a baloldalnak. Ez egy széles merítés volt, liberálisok, a jobbközép és a balközép egyszerre. Ez az a bizonyos réteg, aki a fehér tortaszeletben él, mint például én. Tavaly én és a hozzám hasonlóak várakozva és örömmel hallgattuk amit mondott. De mi azért élünk a fehér tortaszeletben, mert csak a szavak kevesek. Kedves-szépet duruzsoltak mindenhonnét folyamatban mások is, de mi gondolkodunk rajta, hogy mit is mondanak.

Bajnai félreismert minket. Amikor beletört a bicskája az LMP-be, akkor nem lépett tovább rajta és próbált minket mozgósítani, hanem azt hitte, hogy mi már biztosan megvagyunk neki és elkezdte kicsit a baloldalt faragni. De a bicskája már törött volt, és hiába jöttek a híres tojásos összehasonlítós plakátok, a baloldal nem akarta jobban szeretni, viszont előttünk meg komolytalan lett.

Bajnai mögött nincs és nem volt soha tömeg. A Milla meg a Szolidaritás segget csinált a szájából, mikor másfél-két év politika ellenesség után politikusnak állt. Érezhetően gyengék voltak előtte is, de az Együtt megalakulásával eltűntek, felszívódtak. Nem tetszik a rendszer, dalolták elmenőben. A PM hozott pár politikust, ami kellett is Bajnainak, mint a falat kenyér, de támogatottságot, tömeget alig. Az LMP is gyenge volt már, a fél, vagy harmad LMP egyértelműen még gyengébb.

Innentől matek az egész. Egy hanyatlásában konzervált egykori tömegpárt, egy önmagát nagynak képzelő think-tank szervezet belefutott abba a zsákutcába, ahol elhitték, hogy ők a világ közepe. Hogy a többiek elejtik a pockot, ha látják, hogy miért is szállnak harcba.

Fél év

Írhatnám tovább is, de már így is túl vagyok ezeregyszáz szón, minek…

Fél év múlva itten választások lesznek, már ha odafigyeltünk Orbán elejtett szavaira. Április közepe. Az ellenzék, amit gyakorlatilag nyugodtan hívhatunk baloldalnak meg azon nyafog még mindig, hogy ki az erősebb kutya. Megmondom: a Viktor fog itt megbaszni mindenkit, Őket, Téged meg engem is.