Barátok címkével jelölt bejegyzések

Európa Kiadó a Zöld Pardonban

Európa Kiadó

Európa Kiadó @ Zöld Pardon 2013 augusztus

Emlékszem azokra a délutánokra gyerekkoromból, amikor ültem a padlón és Legoztam, vagy rajzoltam, közben a szüleim mindig hallgattak valamit. Anyu sokszor mosott (az automata mosógép előtti korról van szó) felolvasott versekre; Berzsenyi, Faludy-Villon. Apu zenéi már mások voltak, régi bluesok és különleges rock csemegék, no meg a 80-as évek undergroundja. A Popzene című Európa Kiadó album például ugrott egy helyen, kimaradt a taktus. Tegnap mikor álltam a ZP-ben és hallgattam hiányzott az a szakadás, ahogy ugrik a tű, de ezt leszámítva az év koncertjén voltam.

Úgy érzem, minden rendben

Amikor elhatároztam, hogy apablogot írok, akkor sejtettem, hogy nem a kiságy csavarozásról fog szólni. Néha vannak olyan érzelmi hullámaim, amiket ki kell írnom magamból, főleg Cilivel meg ezzel az egész szülővé válás dologgal kapcsolatban, de néha úgy érzem túl személyes ahhoz, hogy ki is tegyem ide. Ez a blog úgy három hónapja íródik. Többször kidobtam a kukába, egy ideig csak a fejemben volt meg, de most már leírom. Ezt nem tudom jobban szerkeszteni, nem tudom jobban megírni, így meg kicsit feles lett, de ha már ennyit gépeltem legyen publikus. Összegzésnek se rossz az elmúlt lassan két évről, vagy talán még többről?

Újra…

A nyár elmúlt, ezzel kicsit kezd minden visszaállnia régi kerékvágásba is. Ott hagytuk el a fonalat, hogy július elején irdatlan mód bebasztunk a Pluto koncerten. Aztán következett a bélatelepi nyaralás, M kolleginával, B kartárssal közösen, nagyon kellemes egy hetet töltöttünk el az ősi hajlékban. Fürdés, iszogatás, főzőcske, ilyesmik.