Megújultak az IKEA foteleink

IKEA fotel felújítás

A múlt héten egészen megújult a nappalink, megékeztek az új huzatok a foteleinkre.

A nappalink berendezésének alapját adja az a két IKEA fotel, amit Zsófi még a leánylakásának berendezésekor vásárolt. Amikor azt a lakást eladtuk a régi bútorok persze költöztek velünk az újba, a két fotel megtartotta központi szerepét. Főleg Zsófi használja, én inkább a kanapén heverészek, de kezdtek már nagyon megkopni.

Bár nagyon jó minőségű és kényelmes fotelek, de a huzat egy részét nem lehet leszedni, normálisan tisztítani. A karfák, a fejtámla, hogy finoman fogalmazzak már nem volt az igazi. Aztán jött Cili és ezekben a fotelekben etettük, büfiztettük. Ilyenkor történtek balesetek is, tej, kakaó, visszabukott vagy kihányt kaják tarkították a szegény foteleket. Elhatároztuk, hogy varratunk rá valami mosható huzatot mielőtt teljesen tönkremegy. Azt megvártuk míg Cili kicsit felnőtt, majd megkerestük Emesét, régi barátunkat, aki nagyon szépen és ügyesen varr.

Azt gondolom, hogy a végére már ezerszer megbánták, hogy elvállalták ezt a munkát, de mi boldogok vagyunk, mert teljesen megújult a lakás a két szép foteltől.

Emese az utolsó simításokat végzi a fotelen

Emese az utolsó simításokat végzi a fotelen

Ha valami különleges varrnivalód van, akkor keresd Emesét: Mikmese varróblogja.

Címkék: ,

— 2001 óta írom ezt a blogot. Alkalmazott grafikusként, programozóként dolgozom és munkaidőn kívül a kislányommal és a feleségemmel töltöm az időmet. Megtaláltok a Twitteren (@oriandras) és a Facebookon is.