Újra…

A nyár elmúlt, ezzel kicsit kezd minden visszaállnia régi kerékvágásba is. Ott hagytuk el a fonalat, hogy július elején irdatlan mód bebasztunk a Pluto koncerten. Aztán következett a bélatelepi nyaralás, M kolleginával, B kartárssal közösen, nagyon kellemes egy hetet töltöttünk el az ősi hajlékban. Fürdés, iszogatás, főzőcske, ilyesmik.

20090915-ujra.jpg
M kolleginától szereztünk egy tárcsát, amivel faszányosan lehet mindenfélét sütögetni. Ez a szerszám nagy szerepet játszott a nyár folyamán végig.

Fura nyár volt, Anyu és a nagynéném elmentek az amerikai Nagymamához pont a nyár derekán 3 hétre, így a balatoni ház a mienk volt. Ecsémék se jártak le, pedig épp akkortájt volt az a gatyarohasztó meleg.  A további időszakban nem nagyon volt már idő nyaralni, kivéve két négynaposra nyújtott hétvégét. Ezen a nyáron nem sikerült külföldre eljutni, de a Balatonon sokat voltunk. Úgy láttam nem csak mi voltunk így, hanem egy rakat más magyar is. Rengetegen voltak a tónál, jó évtizedre, talán többre visszamenően se emlékszem ennyi nyaralóra. Érdekes, hogy a helyi vendéglátóipar nem kapcsolt, pont ugyanolyan punnyadtság jellemezte, mint eddig. Pedig most volt esélyük…

A nyár többi részében dolgoztunk. Én nagyon megszerettem a jelenlegi melómat, lassan háromnegyed éve csinálom, de nem tudom elunni. Igaz vannak olyan kellemetlenségek, hogy megint csak fél állásban vagyok, mint korábban, de valahogy csak átvészeljük.

A nyárról van egy csomó kép a Picassa galériákban, érdemes felmenni és nézegetni, a Csobáncos sorozat kivételesen fasza lett, szerintem.

Ha már melónál tartunk, akkor pár szó arról miért is állt a blog le. Egész nap honlapokkal foglalkozom, ezért a szórakozást kevésbé keresem az online írogatásban eleve. Ez egész tavasszal is látszott, kevés, de válogatott bejegyzés, az egykori napi 5-6 posttal szemben.

Egy gyors körkép, hogy mikkel dolgoztam a  nyáron:

A webáruházak a napi munkám a Lamarkingnál, az Aisin szintén ide készül. Az Egrokorr a Creativ Slave melója. A bosstaktika meg az új szemem fénye. Hadd írjak erről kicsit.

A dolog lényege, csak hogy az egyszerű halandók is megértsék, hogy van a  World of Warcraft nevű játék, amivel – belegondolni is durva – 5 éve játszom. A játék társasjáték abban az értelemben, hogy online más emberekkel közösen együttműködve kell játszani, MMORPG, amiből az MMO az előbbit jelenti, az RPG a szerepjátékot. Fantasy stílus. A játék egyes részein 10 vagy 25 ember összehangolt munkája kell, hogy le tudjátok ölni a gonosz szörnyeket. Ezek komoly harcok, amik van hogy fél óráig tartanak, és rengeteg stratégia létezik rájuk. Csak nem magyarul… ezt a piaci rést töltöttem ki.

Tavaly tavasszal kezdtem, két játékos társsal karöltve egy aldomainen. Aztán lassan egy éve, így ősszel egy akkor próbálkozó játékos portál,a  buffspot felkért minket hogy olvasszuk beléjük a tartalmunkat. Akkor jó ötletnek tűnt, mint kiderült nagy nagy tévedés volt. A buffspot fél év alatt temette maga alá magát, az adatbázisom meg az egész oldal elveszett. Illetve az adatbázis egy korai példánya megvolt. Csak közben eltelt egy év és elértéktelenedett önmagában. Frissíteni kellett meg minden. A nyár elején volt pár megkeresés, hogy adjam el, de nevetséges összegeket ajánlott mindenki érte, így belefeccöltem pár ezret és vettem neki egy domaint. Az oldalt szép lassan építgettem. Olyan kis kedvencként, ahogy az író magának és az íróasztal fióknak ír akkor csinálgattam mikor nem volt épp más dolgom, vagy eluntam a melómat. Azt terveztem a játék új mini kiegészítőjének kijövetelére élesbe állítom, jól megugratva a látogatottságot az új tartalom magyar fordításával. Azt számoltam, hogy kb. nyár végéig van időm. Július utolsó hetében kiderült, hogy jön az új tartalom. Nagyon nem voltam készen, de beletettem egy nap munkát és egy nagyon korai béta verziós motorral megnyitottam. Az első nap lett 6000 látogató. Azóta megtartottam olyan napi 1200-as átlagot. Az oldal előtérbe került és mostanra kezd rendbe jönni  Van mit reszelni rajta, de gyorsan tört be a magyar piacra és benn maradt. A szerkesztőség jelenleg 4 fős, és már 4 embert ki is rugdostam  akik csak segget vakarni jöttek. Lassan lehet reklámokat pakolni rá, és már jelezték a népek, hogy egy másik játék taktikai adatbázisát is szeretnék itt látni. Szóval végre bejött egy saját projekt. Nagyon büszke vagyok rá. A szabadidőm nettel töltött nagy részét ez az oldal vitte el. Rengeteg angol fordítás, képbaszkura, php tologatás. De megérte. Többek közt ezért is állt a  blog.

A bosstaktika lassan önjáróvá válik, így újra elkezdek itt is írni.

A héten még Frenk szívzörejek című albumáról fogok értekezni.