Haven TV sorozat

A Problémák sosem érnek véget

Haven, a sorozat

Érdekes, hogy a TV sorozatok nagy része valamiképpen kötődik a természetfelettihez, úgy tűnik a fantáziálásnak reneszánsza lett. Az is érdekes, hogy a természetfeletti évszázadokon át inkább veszélyes volt, gonosz, félni kellett tőle, de tartani mindenképpen. Most meg szerelmes vámpírok, hős farkasemberek, jólelkű mentalisták özönlik el a tévéképernyőket. A Haven is ilyen sorozat, szinte már a paranormális a sztenderd benne.

Vasárnap délután a várban

Cili, a lovak és a katonák

Apukának lenni nagy öröm, én már régóta vártam arra, hogy elmehessünk Cilivel erre-arra. Most vasárnap például a budai várban jártunk, ahol egyenlőre még nem Görgey szobra, a turul vagy a fiáker lovai kötötték le, amit mi próbáltunk mutatni neki Zsófival, hanem főleg a murva és a macskakövek. Ettől függetlenül nagyon boldog dolog egy csemetével mászkálni, büszkén mutogatni a őt a világnak és neki a világot.

Facebook Home

Az, hogy a Facebook app egy fos, nekem nem újdonság, az új telefonomon (Sony Xperia J) sokkal biztosabban fut, mint a Galaxy Minin, amin közel két évig használtam, de így is tele van egy rakás idegesítő hiányossággal és buggal. Arról az alaphibájáról nem beszélve, hogy eluralkodik a memórián és belassítja a gyengébb készülékeket. Szóval az […]

Piros-fehér-fekete

Az együttélés szabályai: a szennyes leválogatása

A hétvégén nálunk voltak húsvétolni a barátaink, a társalgás egy idő után (nagy részük szingli) a párkapcsolatokra, az együttélés problémáira és arra terelődött, hogy a másik nem igazából hülye, mert nem akarja őket. Én magamban vigyorogva szoktam hallgatni ezeket a párbeszédeket, mert a legtöbb elmélet igazából elkerüli a valódi problémákat, hogy tervezetten nem tudsz jó párkapcsolatot építeni, az együtt töltött idő csiszolja össze a két embert, ha sikerül működni fog a közös életük, ha nem sikerül, akkor elválnak útjaik.

Havazós március

Új telefon, havazás és családi húsvét.

Heti blog lesz az a rovatom, ami régen az lpj volt. Az egész hét gyakorlatilag arról szólt, hogy tavaszi enyhe zefírek helyett hó van. Annyi, mintha egy karácsonyi képeskönyvben élnénk. Zikzik mondaná Micimackó. Kedden elmentünk a Telenorhoz az Alleeba és lecseréltük a mobilomat, a Samsung Minit egy Sony Xperia J-re. Azóta ezt basztatom, most is […]