"Soha nem akartam az lenni, aki vagyok" - Európa Kiadó
Talán még nem is voltam gimnazista, mikor anyu egyszer elkezdte felolvasni az Egy múló pillanatot nekem, azzal, hogy ebben a regényben benne van mindenki a családunkból. Ők gyerekként azt keresték, hogy melyik szereplő kire hasonlít leginkább. Jó játék volt, úgy olvastuk végig a könyvet, hogy mindig megbeszéltük, hogy ez ki lehetne közülünk.
Az Isten rabjait azért vettem újra elő, mert a moly.hu indított egy szerzetesekről, kolostorokról szóló olvasás kihívást. Mivel ezt a könyvet még gyerekkoromban olvastam és úgyis többször eszembe jutott mostanság hát elkértem a szüleimtől, hogy újra olvashassam.
Az 1943-as, Dante kiadó féle gyerekek számára átdolgozott kiadás van meg nekem, nagyon szép kis grafikákkal és szó szerint a könyvbe ragasztott festményekkel. Egy 9-10 évesnek egyszerűen tökéletes kiadás, az enyhén sárgult lapok, a szép színes és fekete fehér képek, a régies betűtípus. Telitalálat.
A forradalom sem más, mint minden ezen a földön, vagy sikerül, vagy nem. Nálunk, magyaroknál a forradalom nemzeti intézmény, szeretjük szabadságharccal ötvözni, nemzeti sajátság. Úgy tűnik innovatívak is lettünk a témában, legalábbis szóban, mert az elmúlt másfél évben itten forradalom volt ugye, egy vívmánya az lett, eddig a reformot és megszorítást sikerült szitokszóvá tenni, most ugyanezt játsszuk el az unortodoxszal, na meg magával a forradalommal is.
A forradalom lelkes dolog, de rendkívüli helyzeteket hoz és az emberek nem szeretik a rendkívüli helyzeteket. Hosszan semmiképpen. Ha aztán a forradalomról kiderül, hogy nem is volt az, vagy elbukik, akkor a forradalom vezetői el szokták hagyni az országot. Történelmileg a keleti irány a divatos, “törökbe” járnak a bukott forradalmárok. Onnét még lehet levelezni, ámerikába hajózni és úgy áltuljában kintről vegzálni az itthon szarban hagyott népet.
Jó szokás ez, ajánlanám a jelenlegi forradalmáraink figyelmébe is.
Olvastam ebéd közben a Véleményvezér mai eszmefuttatását, hogy, ha bedől az euró, akkor Magyarországnak annyi. Míg falatoztam és a telefon kijelzőjén igyekeztem végigolvasni a cikket, az merült fel bennem, hogy milyen elképzelhetetlen dolognak tűnik, amit most csinálok. Én, az alapvetően liberális beállítottságú ember egyetértek a közép-jobbos újsággal. És, ha nem is mindenben, mert a Véleményvezér számomra sokszor vállalhatatlanul idióta dolgokat tud írni, de igazából közeledhet annyit a véleményünk egymáshoz, hogy ha választani kéne társat a bajban, akkor lehet, hogy őt választanám.
Mikor nagyon monoton munka vár rám, akkor szoktam hangoskönyvet vagy zenét hallgatni közben. Napok óta a Kiscsillag új lemeze megy a fülemben, és most valahogy másra vágytam. Nekünk a melóhelyen van egy mini szerverünk, amin van egy közös rész, mindenki hoz rá zenéket, hangoskönyvet. Nagyon érdekes kis zúg ez. Enya, a Jóga zenék és a Rammstein nyugodtan simulnak a 70-es évek gagyi szinti zenéihez. Szóval ebből kezdtem el szemezgetni és egyszer csak megakadt a szemem a tavalyi Cseh Tamás tribute lemezen. Egyszer, még frissen, átpörgettem, nem igen tetszett. Most a második hallgatás élménye következik.