Rothadó pártok: Fidesz és MSZP

Alternatívák

Nagyon eseménydús hétvégénk volt, már közéleti szempontból. Orbán megfutamodott pár ezer tüntető elől, az MSZP huszonegynehány év után kettészakadt, pedig mindig ezt akarták elkerülni. És alternatív köztársasági elnököt akarnak választani március 15.-én a millások.

Hogy miért mentek ki tegnap az emberek az utcára, arról nekem merőben más véleményem van, mint a Véleményvezérnek. Magyarországon van egy nagyon tradicionális szabadságszeretet, ami egy közéleti tohonyasággal párosul. Azt gondolom, ha ez a függetlenségről és szabadságról szóló alap nem lenne meg, akkor ma nem igen beszélhetnénk magyarságról, vagy magyarok lakta országról sem. Nekem úgy tűnik, hogy a magyarok mindig kivárják, amikor már nagyon nagy a szar és akkor aztán addig hőbörögnek, amíg meg nem változnak a dolgok. Igazából sokszor kurva nagy mázlink is volt, mert a hőbörgés meg a világ eseményei egyszerre következtek be, vagy erősítették egymást.

Ezekre a hőbörgésekre lehet büszkének lenni, állami ünnepekkel emlékezünk rájuk, és ezek az ünnepek jók arra is, hogy a jelenlegi hőbörögnivalót is elvégezzük. Idén, nem meglepően jó sokan nyilvánították ki, hogy ez így nem tetszik. Az első mondatban említett szabadságszeretet vitte ki az embereket az utcára. Az embereknek alapvetően bajuk van azzal, ha a zsebükben matatnak, de erre legalább kétszer, választói felhatalmazást adtak már. Megadták Gyurcsánynak, aki végül nem csinálta meg, és megadták Orbánnak, aki teljesen elbaszta. Szóval ez önmagában még nem mozgatna ennyi embert. Az is nagyon fontos, hogy a Fidesz, és főleg a KDNP, az életünkbe akarnak beleszólni. Gondolnak valamit a világról és nekik nem fér bele, ha valaki máshogy gondolkozik.

Ezt, ennek a nemzetnek a torkán sose fogják lenyomni. Ebbe sokkal inkább belebuknak, szerintem két éven belül, mint bármi másba.

Én nem mentem ki a vasárnapi tüntetésre, több oka volt. Talán idén tavasszal volt egy megmozdulás a sajtószabadság miatt, a Kossuth téren. Több ismerőssel mentem oda, tetszett a sok ember, tetszett, hogy sikerült annyi népet megmozdítani, de borzasztó volt látni, hogy nem tudnak mit kezdeni az emberekkel. Odahívták őket, és rájuk szabadították a Busa Pistát, aki minden tiszteletem mellett is egy nagyon gyenge legény. Aztán ugye, a milla, ahogy hívják magukat, elkezdett nőni és még mindig nem látom, hogy mit akar. Én biztos egy kispolgár vagyok, túl kocka vagy mittomén, de szeretem tudni egy közéleti szerveződésről, hogy miért van. Mik a céljai, hogy akarja elérni azokat. A milla csak kétes szellemi színvonalú szóvicceket ereszt meg a Facebookon, csinált egy pár közepes videóinterjút és egy kifejezetten demagóg indulót, dalt, klippet, szóval valami ilyesmit.

Nem látom bennük az alternatívát, ha nem engedik be maguk közé a legalább részben együtt gondolkodó politikusokat. Miért fél minden magyar közéleti szerveződés a politikusoktól? A politika irányt és tartalmat adhatna egy ilyen bázisnak. Lássuk be, akik csinálják nagyon lelkesek és tiszteletre méltó ez az egész, de elvesztegetik a benne rejlő potenciált.

Aztán meg itt van ez az alternatív köztársasági elnök dolog. Minek? Kit fognak kinevezni és mit érnek el vele? Ha árnyákkormányt csinálnának, és minden felmerülő problémára világos megoldási alternatívát kínálnának, akkor annak lenne értelme. Oda lehetne tartani a parlament orra elé, hogy íme, itt van, a másik út, az alternatíva. Megjegyzem, hogy ezt a külországban bevett gyakorlatot nálunk valahogy nem sikerül meghonosítani, látom én, hogy részleteiben többen próbálják, Bajnaiéktól az LMP-n át most a milláig, de ezt egyben kell csinálni, úgy, ahogy az igazi kormány, görbe tükörként.

Az egész tüntetésnek külön bája volt, hogy Orbán elfutott a konfliktus elől. Valószínűleg ő is tudja, hogy idén nem tudna meggyőző méretű népesség elé kiállni. A hanyatlás megkezdődött, de amíg lehet takargatja.

De az alternatívák nem fejeződnek be ennyivel. MSZP-ből ma már három van. Legalább.

Van, ugye a Haza és Haladás, Bajnai és csapata. Talán ők a  legkevésbé MSZP a háromból, dehát mégiscsak ezek az emberek kormányoztak egy évig az MSZP színeiben, méghozzá példa nélkül jól. Másodsorban ott van a Gyurcsányista MSZP platform, szombat óta Demokrata Párt. Lássuk be, hogy ez a párt nagy lehetőségeket rejt magában. Gyurcsány mindig is könnyen megkísértette a liberálisok szívét is, hiszen alapvetően olyasmi elképzelései voltak, amik sokban metszették a szabadelvűek elképzeléseit is. Az SZDSZ kimúlásával nincs liberális párt az országban, bizony Gyurcsánynak könnyű lehet 2-3% ex-liberális szavazót maga mögé állítania. Ha esetleg szövetséget kötne a Haza és Haladással a siker garantált. A parlamenti küszöb nagyobb izgalom nélkül megugorható.

És akkor ott van a maradék. A nagy MSZP, az MSZP. Szerintem ők vannak most igazán pácban. A progresszív think tank eltűnt, maradtak a régiek. A még állampárti és horni időkből berögzült káderek, akik megbízhatóan hozták a voksot és fogták le a pártot. Szerintem ők már alig vannak. Ha végiggondolod az életkorukat, a politikai passzivitásukat, akkor gyakorlatilag pár éven belül már nem lehet számolni velük. Kiváncsi leszek mit csinálnak most. Mesterházy egy senki, aki azt mondta, hogy ő majd egyben tartja a pártot. Kurvára egyértelmű, hogy megbukott. Ha most nem teszik ki, akkor egy bukott politikus mögé sorakoznak fel, aki semmit nem tett le az asztalra még. Gyakorlatilag arctalanná válik a szervezet, semmi alternatívát nem kínál. Míg mellette ott nyüzsög majd a Demokraa Párt meg a Haza és Haladás, akik (az utóbbimár most is) lassan, de biztosan csinálják a dolgaikat. Van idejük, de ki is használják.

Egyszerűen nem látom az MSZP-ben a lendületet a megújulásra. A folytatásra.

Az MSZP kell majd még 14-ben, hogy koalíciót köthessenek vele, de nagy eséllyel az lesz a hattyúdal.

Hát ezek az alternatívák rajzolódtak ki a hétvégén. Azt hiszem vége a fagyott politikai állapotoknak, újraindul az élet. Vagy ha nem, akkor nagyobb szar van, mint gondoltam.

Hát elváltak...... Hosszú civakodás után végül megtörtént a szakítás: Gyurcsány Ferenc az általa vezetett Demokratikus Koalíció (DK) 1 éves születésnapi ünnepségén bejelentette, hogy ott hagyják az MSZP-t és új pártot alapítanak. Egészen pontosan a papíron már létező D.....

2011-10-24 09:08:08