Revolution

Spoilerveszély!

Revolution – első évad

Mehr licht!

Az áram eltűnt, a világ sötétbe borult, katonai diktatúrák és gőzgépeket használó köztársaságok váltották fel az Egyesült Államokat. Itt indul a kataklizma után 17 évvel a Revolution. Hogy a címe mire akar utalni, azt nehéz lenne megfejteni, de belemagyarázni sok mindent lehetne.

Tavaly ősszel beszéltük Zsófival, hogy jó lenne ilyen sorozatokról szóló szubjektív blogot csinálni (nem, mintha nem lenne kismillió), de az, hogy részenként csámcsogjunk nem menne, meg arra úgyis ott a hogyvolt. Zsófi ugyan letett a dologról, de én úgy döntöttem ezeket az évad végi blogokat azért megírom. Mivel vége a szezonnak így ezek most sűrűsödnek, mára is jutott egy, tegnap este fejeztük be a Revolution-t. (Ezt a cikket sikerült három napig írni, szóval már régebben befejeztük, de már nem javítok.)

A korábbi sorozatokról szóló blogjaimat mindig onnét indítottam, hogy a természetfeletti íme újra fókuszban van. A Revolution üdítő kivétel ebből a szempontból, ez szimplán utópisztikus. A Sci-Fi hatvanas évekbeli hagyományait követi abban a jó értelemben véve, hogy az alap problémát a technológia, a tudomány fejlődése adja. Itt konkrétan azt, hogy az USA tudósai megszüntetik valami nanotechnológiás izével az áramot. Lokálisan szeretnék, de elcseszik és globálisan elsötétedik a Föld.

A Spoiler (ezt átugrom)

A történet jó pár évvel az áramszünet(?) után indul. Az USA helyén mindenféle kis államok, hol középkori, hol XIX. századi szinten. Vannak, akik tartják a kapcsolatot a többi kontinenssel is, de alapvetően barbár, militarizált és nacionalista világot ismerhetünk meg. A szereplők a Monroe Köztársaság lakói, mit tesz isten azok az emberek, akik lekapcsolták az áramot, egy szép család. Mikor a családfőt a katonai diktatúra kinyírja, a gyerekek felkeresik a nagybátyjukat, aki a korábbi cimborájával (Monroeval, a jelenlegi államfővel) kialakította ezt az elnyomásrendszert, majd besokallt és most bujkál. Önző, szuicid gyilkológépet ismerhetünk meg benne, akinek a kérges lelkébe napsugárként tör be a családja, főleg az unokahúga iránti lelkesedés (később az özvegy iránt is lelkesedik kissé, de őérte máshogy).

Charlie Matheson (Tracy Spiridakos) - fotó: NBC

Charlie Matheson (Tracy Spiridakos) – fotó: NBC

A történet itt is követi a jól bevált kalandregényes szerkezetet, a kicsiny feladatokon összecsiszolódó társaság egyre többre tör, saját cselekedeteik kényszerítik az egyre veszélyesebb, humánusabb és hősiesebb feladatok irányába: jól visszakapcsolják az áramot.

Szép kis család

Az egész történet belterjes, az összekötő kapocs a Matheson család. Az ő ismerőseik és ex-kollégáik alkotják az aktív szereplő csoportot.

Az apa rövid ideig szerepel, utána csak amolyan Obi-Wan Kenobiként, lélekben van jelen. A felesége, Rachel Matheson az egyik kulcsszereplő, őt a V remakeben megismert Elisabeth Mitchell alakítja. Az esetek nagy részében aggódva néz, néha dühösen. Nem tudom van-e más arca, de a szerepet tekintve ez bőven elég is.

Rachel Matheson (Elizabeth Mitchell)

Rachel Matheson (Elizabeth Mitchell)

A szűkebb családban maradva a fiúgyermek, Danny következik, csak mert nincs sokat írni róla, és mobiltelefonról blogolásnál ez piszok nagy előny. A szerepe pont olyan halvány és lényegtelen, mint a színész fizimiskája.

Na, ugyanez nem igaz a nővérére, Charlie Mathesonra (Tracy Spiridakos; meglepően jobban tud kinézni egyébként, mint a képernyőn, nem fordítva szokott ez lenni?). A, finoman fogalmazva is erősen markáns arcú színésznő ügyesen játssza el a kamaszkorból kinőtt, de még sokszor meggondolatlan karaktert. Az ő szerepe egyfajta katalizátor: mozgásba hozzá a nagybátyját és az anyját. A harci tudása, hasonlóan az ilyen kalandregény főszereplőkhöz, meglepően gyorsan fejlődik. Oké, ez egy tévé sorozat, de még a Lord Valentine kastélyában is hosszabb ideig tartott a srácnak megtanulnia zsonglőrködni, mint ennek a csajnak egyszerre három milicistát lekaszabolni.

Miles Matheson (Billy Burke) - fotó: NBC

Miles Matheson (Billy Burke) – fotó: NBC

A nagybácsi, a kiugrott milicista főnök, Miles a főszereplő elvileg. (Már ha hiszünk a stáblistáknak meg az IMDB-nek.) Zsófit idegesíti a színész, én hamar megszoktam. Valóban fura kicsit, ahogy az egyszálbélű Billy Burke  terminátort játszik, az ő harci jelenetei inkább emlékeztetnek egy Bud Spencer filmre, de hát ez a sorozat utópia, nem a realitásokat kell keresni benne. (Hozzáteszem az évad végére sokkal visszafogottabbak ezek az öldöklések.) Miles egy szétcsúszott, bujkáló, öntelt seggfej, akiből vezér válik. Ha most a gimis magyar tanárnőm lennék, akkor úgy kötném át Giancarlo Esposito által formált Tom Neville karakterére, hogy míg Miles fejlődik, Tom ugyanaz marad.

Tom Neville szerintem a legjobb, leghitelesebb karakter az egész sorozatban. Nincsenek érzelgős jelenetei, végig kemény és önmaga. Egy utolsó pöcs, egy igazi seggfej, de Esposito annyira jól játssza, hogy ő lett a kedvencem. Az ő családi története a fiával, a feleségével sokat adott a  20 epizódhoz. (Megjegyzem, a feleségét ugyanaz a pincsifejű banya játssza, aki Jack Bauer nagy szerelme volt a 24-ben. Rémisztő!)

A katonák táborát erősíti Sebastian Monroe, a katonai junta feje, vagy köztársasági elnök, vagy mi (őt David Lyons alakítja és Neville után a második legjobb színészi játékot hozza). A karakterén az is keveset ront, hogy az írók egyértelműen Sztálint gondolták újra.

A futottak még kategória előtt ott van a Zak Orth által alakított Aaron Pittman. Az ő legérdekesebb vonása, hogy egy Google fejest játszik egy áram nélküli világban. És ennyi. Vannak még szereplők, például Nora, de ők igazából annyira megokolatlanok a történet szempontjából, hogy említésre sem méltóak.

Charlie, aaron és Nora sietnek valahova

Charlie, aaron és Nora sietnek valahova

Mehr licht

A történet utópia és sokkal jobb, mint amit a színészekkel súlyosbítva ki lehet hozni belőle. Nagyon kellemes nyári könyvet lehetne írni belőle, olyan hosszban, hogy kitartson a parton míg az ember barnára sül.

És pont ez a történet, meg az alapvetően jó rendezés tart ott a képernyő előtt. Két-három esetet leszámítva talán, de általában sikerült a hihetőség határain belül maradni. Azt ígérték, hogy a sorozat az első évadban felvetett összes problémát és kérdést lezárja, nem hagy nyitva semmit. Ennek alapvetően eleget tett, az utolsó részben kinyitottak két új szálat, amivel el lehet kezdeni a második évadot.

Valószínűleg a világban és a szereplőkben még van egy évadnyi kraft, szóval érdemes lesz ősszel figyelni az NBC műsorfüzetét.

Címkék: , ,

— 2001 óta írom ezt a blogot. Alkalmazott grafikusként, programozóként dolgozom és munkaidőn kívül a kislányommal és a feleségemmel töltöm az időmet. Megtaláltok a Twitteren (@oriandras) és a Facebookon is.

Szerintem érdekes, eléggé személyre szabott szempontból írtad le a sorozatot. Viszont, teljesen megfelel a sorozatnak. Bár, a kedvenc karaktereddel nem tudok egyet érteni. Azt mondod, neked Tom Neville a kedvenc karaktered a hitelessége és érzéstelensége miatt. Szerintem ez nem jó. Ez egy sorozat, amit azért nézek, hogy szórakozzak. De egy ilyen jellegű sorozatba szerintem szükség van az érzelmekre, mint például, ami Charlie és az édesanyja között szokott lejátszódni. Ezért is, nekem Charlie a kedvenc szereplőm, utána jön Monroe. Szerintem, Monroe is van annyira hiteles, mint Tom Neville, csak a sötétebbik oldalról nézve.

2013-08-13 19:13:13

Mindenkinek más. :) Nekem a színészi játéka alapján ő a kedvencem.

2013-08-13 19:57:42

[…] ölünkben kívánt elaludni nyugodtan mehetett a háttérben, míg mondjuk egy Walking Dead vagy Revolution csak akkor kerül képernyőre, mikor a kisasszony már javában alszik a […]

2014-01-28 14:08:39