Spoilerveszély!

24 – Élj egy új napért!

24 spinoff 12 részben

Azt ígérték 24 óra lesz valós időben 12 részben. Már ez így fura volt, de igazán kínos úgy lett, hogy az utolsó 10 percben ugrottak 12 órát. Nesze neked real-time!

Azt hiszem a Jóbarátok után az első sorozat, amit célirányosan elkezdtünk végignézni a 24 volt. Jack Bauer kalandjai hétvégékre odaszegeztek a régi lakás kanapéjára, nem egyszer volt az, hogy na jó még egyet nézünk meg. Bár váltakozó színvonalú évadok követték egymást és több idegesítő állandó szereplő is kísértett minket azért végig élveztük azt a nyolcszor 24 órát, ami az eredeti sorozat volt. A végén nem bántuk, hogy vége, mert érezhetően kezdett kifáradni a széria, de mégis érdeklődéssel kezdtük el nézni az idei nyárra időzített újabb 12 epizódot.

Nem tudom, hogy megérte-e leforgatni ezt a 12 részt, mert leginkább valami tribute 24-nek éreztem, minden fordulat ismerős volt már máshonnét, minden ellenség a múltban gyökerezett. A drón fenyegetettség volt az egyetlen modern szál, de ha közben visszaemlékszünk, hogy a sorozat zárásakor hozzáértő rajongók kiszámolták, hogy mennyivel járunk már időben a valós kor előtt, akkor már ez sem stimmelt.

Egy szörnyű kétharmad

Kate Morgan (Yvonne Strahovski)

Kate Morgan (Yvonne Strahovski)

A vicceskedő politikai felhangoktól mentesen tényleg ez volt a helyzet, a 24 új évadának* első 8-9 epizódja egyszerűen teljesen felejthető volt, aztán az utolsó három rész beindult és az ember kezdte sajnálni, hogy már vége.

*Egy pillanatra itt még tennék egy kitérőt, az élj egy új napért elvileg spinn-off, azaz a készítők szerint sem a 24 9. évadát láthattuk, hanem a 24 – Élj egy új napért! első évadát.

 Az első három részben – ha jól emlékszem – Kiefer Sutherland alig mond egy mondatot. Olyan, mintha ott sem lenne, ugyanakkor a Kate Morgan ügynököt játszó Yvonne Strahovski gyakorlatilag eljátsza a már ismert Jack Bauert, nőben. Azt hittem mikor Jack kezdett visszatérni, hogy reménykedhetek egy valódi párosban, mondjuk legalább olyan szinten amit Tony Almeida karaktere óta nem láttunk. Sajnos ahogy Jack Bauer szerepe nőtt Kate Morgané úgy csökkent, a végére már szinte érthetetlen kis toldalék szereplővé vált, az hogy kilép egyáltalán nem volt megrázó.

Az igazi nagy csalódást, ha már a női figuráknál tartunk, akkor Chloe (Mary Lynn Rajskub) hozta el. O’Braien egy teljesen kitalált, megírt és felépített karakter volt a 24-ben és ez a dark, vagy gót (nem vagyok otthon a témában) hacker csaj akit csináltak belőle érezhetően a skandináv krimik irányából érkezett. Csak ez nem Chloe O’Brian már, ha másért nem hát azért, mert Chloe stílusa sosem tartott az idióta tinik irányába, a túlzó smink, a bőrcuccok ez az egész nem Ő. Baromi nagy kár volt a kicsit stikkes számítógép zseni figurát kidobni ezért a kliséért.

Chloe O'Brian - új egyéniséggel

Chloe O’Brian – új egyéniséggel

Kim Raver Audrey-ja, Jack nagy szerelme, én mindig utáltam. Egyszerűen nem szeretem ezt a színésznőt, nem tartom igazán jónak, Mitchellhez hasonlóan szegényes az eszköztára, de most valahogy mégis egész élvezhető alakítást nyújtott. Nem játszott többet, mint szokott – és talán épp ez jelzi a széria szegényességét, még ő is élvezhető volt benne. Amennyiben folytatják egy új évaddal azt hiszem jobban járt, hogy kinyírták, lehet legközelebb már punkként kellett volna visszatérnie.

A nők közül kedvemre volt a kis-gonosz (úgy értem nem főgonosz) Margot Al-Harazit megszemélyesítő Michelle Fairley. Ő szerintem már a Trónok harcában is remek volt, mint Sean Bean özvegye és itt is kiválóan játszott. A szerepe sajnos nem engedte jobban kibontakozni. A 24-ből megszokott sablon szerint az évad egy nagyon veszélyesnek látszó, mindenkit nyilvánosan fenyegető terror cselekménnyel indul, amit megoldva valami sokkal sötétebb, veszélyesebb és izgalmasabb összeesküvés tárul Jack barátunk elé, amit még rendbe kell tennie. Mivel Bauer karaktere pont onnantól kezdett érdekes lenni mire Margot-t semlegesíti így a kezdeti terrorista fenyegetettség is lapos maradt.

A férfiak közül gyorsan pörgessük át az árulókat. Tate Donovan játszotta Audrey férjét, aki a hazaárulásig üldözi Jacket, persze megjárja, nem tudja kivel kezdett. Az öltönyös köcsög szerepére megfelelt, de semmi érdekes nem volt körülötte. Mikor megláttam Michel Wincottot a képernyőn (Chloe új főnöke-szeretője, Adrian Cross szerepében) nagyon megörültem neki, csípem a színészt, de sajnos ő is elég lapos történetet kapott. Az igazán tökös szintet soha nem tudta elérni, mindig visszakozott, aztán meg jól főbe is lőtték. Őrá is igaz, hogy érthetetlen minek kellett ilyen viszonylag neves és jól teljesítő színészeket ilyen potyadék szerepekre elhasználni.

William Devane, mint az Államok elnöke egy régi figura újra aktiválása volt, egy előnnyel bírt a többiekhez képest: megtarthatta a karakterét. Sajnos az pont olyan érdektelen volt, mint régebben.

Jack Bauer (Kiefer Sutherland) formában

Jack Bauer (Kiefer Sutherland) formában

És akkor végül Jack Bauer. Kiefer Sutherland kicsit hosszan kereste a már rutinos karakterét, de amikor megtalálta újra elkezdett működni a sorozat. A saját klisséik között újra eljátszahatta a becsületes és rettenthetetlen gyilkológépet. Remeghetett a száj, elhangozhatott újra a “Damn it“, meg a “hundred thousand people will die” és a többi jól megszokott fordulat.

Megszokhattuk már, hogy Jack Bauer mindent megold, hogy lehetetlen helyzetekben győz, egymaga kinyír bármennyi statisztát, de a standionos jelenet, pont a real time miatt, egyszerűen méltatlan volt Bauerhez és a sorozathoz is. Ott és akkor az elnöknek pusztulnia kellett volna. Nem tudom pontosan hányadik évad végén volt mikor Jack kisétál a naplementébe. Negyedik vagy ötödik? Na én ott hagytam volna abba a sorozatot. Tökéletes lezárás volt. A második ilyen lehetőség persze a 24 nyolcadik évadának a vége volt, amikor az elnök futni hagyja Jacket. Kár volt visszahozni erre az új torzó évadra, erre a három értékelhető részre.

Azt hiszem a 24, mint történet felett is eljárt az idő. Nagyon megtalált egy hangulatot, ami akkor volt jellemző a világra, mikor készültek az első évadok. Ma a természetfeletti van a toppon, a sci-fi, nem pedig a real-time akció. Elszállt a széria felett az idő. Aki látta a régi 24 részéket azért érezte kevésnek az új 12 epizódot, aki meg új néző volt talán pont emiatt a korszerűtlenség miatt. Én azt remélem, hogy nem lesz új évad, de ha mégis azt hiszem meg fogom nézni, Jack miatt.

Címkék: , ,

— 2001 óta írom ezt a blogot. Alkalmazott grafikusként, programozóként dolgozom és munkaidőn kívül a kislányommal és a feleségemmel töltöm az időmet. Megtaláltok a Twitteren (@oriandras) és a Facebookon is.

[…] Raynet játszó Joan Allen bár nagyon hasonlít, nem Michelle Fairley, a Trónok Harca és a 24 legújabb évadának […]

2014-09-30 16:01:19