Az index.hu logója.

Az index margójára

Az elmúlt nyár számomra egyik legnagyobb eseménye az index.hu körüli hercehurca volt. Folyamatosan tűnnek el az újságírók, akiket megszokott és szeretett az ember, jönnek a pletykák, hogy beleszól a politika a címlapba, aztán felmond Tóta W., majd az állandó főszerkesztő, Uj Péter is.

Őszintén mondom, hogy azt hittem, ilyen nincs.

Én olyan ’98 körül kezdtem el internetezni, ha jól számolom. Akkortájt az egész internetes újságírás még igencsak gyerekcipőben járt, de alig egy évre rá már megjelent az index. Emlékszem, hogy amikor először hallottam róla már túl voltam az első magam készítette weboldalamon és borzasztóan tetszett a neve. Index, basszus, zseniális!

Aztán egy ideig még nem igazán érdekelt az online újságolvasás, inkább Magyar Narancs párti voltam, az indexre akkortájt kezdtem felfigyelni, amikor blogolni kezdtem. A blog miatt egyre többet töltöttem a gép előtt a napból, és így egyértelmű volt, hogy ott kezdtem el híreket is olvasni. Ekkor kerültek képbe az akkori hírportálok, stílusa miatt nekem az index volt a kedvencem.

Az Index olyan volt, mint a MaNcs. Néhol trágár, néhol pontatlan, de laza, és alapvetően úgy látták a világot, mint én. Az ember elnézte neki a hibáit, mert szerette a lapot, azokat akik írták. Talán azért, mert úgy tűnt ők is szerelemből csinálják nagyrészt. Lehet, hogy nem így volt, de ezt sugározták és ez nagyon jó taktika.

Az Index nagy lett. Egy csomó dologban nagyon innovatív vállalkozássá fejlődött, és mégis meg tudta tartani, nagyrészt, ezt a kisugárzását, hogy laza, pökhendi és szeretetre méltó. Emellett az index.hu rettenetes oldal volt, a helyesírásra egyáltalán nem adtak, elgépeltek cuccokat. Az RSS-ben rengeteg olyan tartalom volt, ami soha nem jelent meg, de te simán el tudtad olvasni. Viszont mindig gyorsan és – számomra pozitívan – reagáltak. Felkaroltak mindenféle ügyet, hajlandóak voltak belemászni a legnagyobb szarkupacokba is, hogy megtudják mi van benne. Bulvárosodtak, de alapvetően ez még nem volt baj, ha ügyesen kezelted, és erre minden lehetőséget megadtak, akkor csak azt láttad az indexből, ami érdekelt. Címlapot én évek óta csak nyomokban látok tőlük, mindig RSS-ből olvasom, néha kommentekért léptem csak fel.

Egy szó, mint száz, azt gondoltam, hogy az Index mindig ilyen lesz, megmarad bármi jön. Aztán azt vettem észre idén, hogy egyre több más site feedje kerül be az olvasóba, mert az index nem elég tökös, valahogy nem volt elég jó. És pár hete kiszedtem a feedeket és a hvg-vel helyettesítettem. Rá pár napra derült ki, hogy Uj Péter is elhúz.

Kár az indexért, azzal, ami most történik vele egy korszak zárul le. Az életemben amúgy is egy csomó dolog korszakváltást jelez és ezek így együtt kezdenek sokak lenni. Nem örülök, hogy az Indexet elveszik tőlünk. Nem örülök, hogy Magyarországon csak úgy fel lehet zabálni a sajtót.

Mennyi még? Két és fél év biztosan. Mit fognak még kiradírozni egy életre ebből az országból annyi idő alatt?

Talán az élhetőségét.

Related External Links

Címkék: , , ,

— 2001 óta írom ezt a blogot. Alkalmazott grafikusként, programozóként dolgozom és munkaidőn kívül a kislányommal és a feleségemmel töltöm az időmet. Megtaláltok a Twitteren (@oriandras) és a Facebookon is.