Kiscsillag: Szeles

Új utakon a magyar villanygitárosok

Kétféle lemez van, az egyik amivel ritkábban találkozhatsz, de tudod kincset találtál, első pillanattól kezdve lenyűgöz, érzed, hogy ez tökéletes úgy ahogy van. A másik verzió, hogy többször meg kell hallgatnod és szépen megszokod, megtanulod az albumot. Nekem a Szeles az utóbbi kategória.

Az előző album kapcsán azt írtam, hogy tökéletes album lett, és így is van. Bár a Szeles megjelenése után a kritikusok egyöntetűen lehúzták a Néniket a bácsiknak lemezt, de számomra még mindig ugyanaz az érzés, amikor meghallom, mint elsőre:

A rá következő pár perc fenomenális volt. Tudtam, hogy jó lesz, de azért attól féltem, hogy a kapuzárási pánikra folyamatosan rájátszó zenekar újat ebből a témából nem tud kihozni, csak ugyanazt a jót. Hát tévedtem. Eddig csak a kulcslyukon nézelődhettünk, most beengedtek minket a szentélybe. – A magyar villanygitárosok, 2012 január 20.

Jó három hete már, hogy megvettem a dalok.hu oldalon az új Kiscsillag albumot. Egy pár napja már megvolt akkor a hivatalos csinnadratta, de nem volt időm rá, nem hallottam róla semmit gyakorlatilag. Miután megszereztem a flac fájlokat, szépen berendeztem az albumot a Play könyvtáramba és a munkát eképpen befejezve a fülembe dugtam a fülhallgatókat: hazafelé vettem az irányt. Nem mondanám, hogy az első hallgatásnál átéreztem milyen nagyszerű album is ez. Kétféle (jó) lemez van, az egyik amivel ritkábban találkozhatsz, de tudod kincset találtál, első pillanattól kezdve lenyűgöz, érzed: ez tökéletes úgy ahogy van. A másik verzió, hogy többször meg kell hallgatnod és szépen megszokod, megtanulod az albumot. Nekem a Szeles az utóbbi kategória.

A Kiscsillag lezárt egy korszakot a zenéjében és új utakat keres, ami nagyon jó lesz, főleg, ha majd tényleg meg is találják, mert 9 év óta ugyanazt játsszák, igaz egyre jobban.

Szeles

De akkor az albumról. Nagyon jó lett, meg nem tudom mondani, hogy hányszor hallgattam végig, de rengetegszer. Mindenki nagyon rendszerkritikusnak és koncepcionálisnak mondja ezt a lemezt, én őszintén megmondom, hogy kevésbé érzem ezeket. Igen, persze Lovasi szövegein átsüt a véleménye, vannak benne szurkálódó sorok, de alapvetően ez egy nagyon szegmentált lemez, amit az fed el, hogy alapvetően minden szám lassú, vagy csak annak tűnik.

Az első szám annyira meghatározó, és annyira jó, hogy utána kicsit a hatása alatt maradsz és mire magadra ébredsz újra az első pár szám már le is pörgött. A Miért nem tudod szerintem egyértelműen a legjobb szám a lemezen, a “Minden napnak elég a maga baja” sor egyszerűen fenomenális. Több barátomnak, ismerősömnek el kéne rágódnia ezen a mondaton és sokkal boldogabbak lehetnének.

A címadó dal (Szeles) ahogy már írtam is kicsit elveszik az első szám után. A blog kedvéért többször meghallgattam minden számot magában és nem lett sokkal jobb attól, hogy csak önmagában játszottam le újra és újra. Kellemes, ütemes dallam, de alapvetően elég közepes szám.

A Melegszék elméletben beletagozódhatna abba vonalba, ami feszegeti a honi kivándorlás problematikáját és a Recorderes interjúban ezt meg is próbálták rábeszélni Lovasira, de ő nagyon ügyesen hárított azzal, hogy nem az elmenőkről, hanem az itt maradókról szól a dal. Egyébként az én személyes véleményem szerint direktben politikai rockot csinálni jövőtlen dolog. A legjobb példa Hobo, akinek rengeteg jó száma ma okafogyott és értelmetlen, míg új korukban borzasztóan hatottak. Én még értem, a szüleim értik, de az unokaöcsém már nem értené, és a lányom sem fogja, ha egyáltalán valaha hallani fogja. Ilyen szempontból a Melegszék jó választás, hisz ez a szöveg nem annyira direkt, húsz év múlva lehet egy szimplán depressziós dal is és működni is fog.
Zeneileg egyébként az egyik legjobb szám lett a lemezen. Ez elég kiscsillagos lett, újra visszatér a túlhangsúlyozott gitár és a rock. Kemény, gyors és dallamos zene. Lecsó nagyon büszke lehet rá.

A Tánc nagyon jó helyen van a lemezen, mire az ember felébred a Melegszékkel ez a szám egyszerűen rád ül. Az előző zúzás után a szörnyű szintipop, a kavargó gitárokkal és a teljesen kiénekelt szöveggel valami egészen új dolog a Kiscsillag történetében, olyan, mintha  Bandi a hegyről egy darabja lenne. Tudom, hogy nem arról szól a szövege, de bennem akárhányszor hallom az az érzés elevenedik meg mikor egy jó koncerten kezd feloldódni benned a gátlás és már nem igazán érdekel a többi ember akik közt állsz csak leeresztett szemmel hagyod hogy átjárjon a zene és megmozgasson.

Emlékszik még itt valaki a Turisták bárhol című Kispál albumra? Na ez az utolsó előtti album volt tele olyan zenékkel, mint a Mi mehet? A Kispálra visszautalást még inkább elősegíti a Kényszer, érdek, ösztönéletre utalás. A Kiscsillag eddigi 40-es kapuzárási pánikos hangulata már teljesen elmosódott, sikerül meglépni azt a középkorú visszaszemlélődő pózt, amiről a zenekar tagjai az albummal kapcsolatban nyilatkoztak.

A 2014 volt az a klip, amit legnagyobb meglepetéssel fedeztem fel a sógornőm Facebook oldalán. Ebből is látszik, hogy egy ilyen tűnődő szám, amiben nekem egyértelműen bele van írva Őz Zsolt halála, sőt még a klipben is megjelenik, mennyire máshogy tud működni más embereknek. (Mihalik Ábel írta a zenét, Lovasi András a szöveget.) Ez a szám egyébként remek átmenet, egyértelműen Kiscsillag dal, de szépen belesimul az új album anyagai közé, ha én szerkeszthettem volna a számsorrendet ez lett volna a nyitódal és a Miért nem tudod a zárószám.

A 2. este az a dal, amit nyugodtan le is hagyhattak volna az albumról, mert bár nem rossz, de semmi különös. Pedig a dobok és a lebegős gitár sokkal többet hozhatna, de ez most így maradt, van esély rá, hogy később újra előveszik és hasonlóan pár Kispál és a Borz számhoz újragondolják majd.

Az első pár hallgatásnál nekem a legjobban az Őrkutya tetszett. Persze volt egy kis előnye ennek a számnak, nem új már, ezen a blogon is volt szó róla tavaly. A lemezre egy új, finomított verzió érkezett, nekem hiányzik az intró bluesos vonala, és Lovasi éneke állandóan nosztalgiába döngöl, mintha a Bálnák ki a partra bemutató koncertjén lennék újra, a POTE aulában. Szörnyű súllyal zuhan rám mindig az elmúlt 20 év.

A lemez az utolsó egyenesre ráfordulva kezd elszabadulni, a Földre egy nagyon jó új Kiscsillag szám. Nem Kispálos, nem Bandis, a refrén akár egy Biorobot számban is megállná a helyét. Jó svungot ad a levezetéshez.

A kis óceán hetvenes évek hangulatú darab. Én imádom az olyan zenéket, amik inkább vontatottak, mint lassúak és ez pont az ízlésemnek megfelelő ritmusú zene. Olyan szépen sír együtt a gitár és a refrén, mindig teljesen elandalodom rajta.

Az Ollé, ollé nagyon egyszerű dal zenéjében és szövegében is. Én jobban szeretem, ha nincs annyira egyértelműen elmondva a történet. Ebben a dalban persze az egyszerűség lehet koncepció is.

Western, country, mindenféle egyvelegként zárja a Ki találja meg? az albumot. Szövegében a szám előzménye lehet a Bandi hegyről több dala is. Nekem nagyon tetszik, ahogy a végén a kezdeti koncepciózus country hangulatból visszatérünk egy rockos vonalra. Szép befejező részek, az album is ezzel végződik és én itt egy kis hiányt érzek. Nincs meg valahogy a katarzis, ezért lett volna jó más sorrendben összerakni a számlistát. Persze ez szubjektív.

Hiába igyekeztek a Szeles nem lett egységes album, nincs meg az az ív, amire igazából fel lehetne fűzni a dalokat, de ettől eltekintve – meg a Második este című daltól – egy nagyon jó album lett. Összeszedettségében nem közelíti meg az Örökre vagy a Néniket a bácsiknak koncepcióját, de új utakat keres és talál. Ez a vonal majd a következő Kiscsillag albumon forr ki igazán valószínűleg, addig meg van 12 remek dal, amit hallgathatunk.

Címke: ,

— 2001 óta írom ezt a blogot. Alkalmazott grafikusként, programozóként dolgozom és munkaidőn kívül a kislányommal és a feleségemmel töltöm az időmet. Megtaláltok a Twitteren (@oriandras) és a Facebookon is.