Panírozott Barikák a Gödörben (forrás: youtube)

Panírozott Barikák

Modern énekelt versek

Két éve nagyon boldog voltam, mert Bérczesi Róbert úgy tűnt összeszedi magát és visszatér a magyar zenei életbe. Ott volt a Biorobot, a Hiperkarma újraindulása, egy új szólólemez Én meg az Ének címmel és a Panírozott Barikák. Azóta kiderült, hogy szalmaláng volt minden, sajnos.

Az énekelt versek egy nagyon jó műfaj, mindig közel állt a szívemhez. A Szélkiáltó vagy Sebő lemezei mindig ott voltak a kazettáim között, később a media mappáimban. A Kalákát is nagy tiszteletben tartja a családom jó része, nekem ők valahogy sosem jöttek be igazán, nem tudnám megmondani, hogy miért. Az énekelt verseknek épp ezért, Magyarországon, van valami folkos-népzenés felhangja is. Ez alól talán egyedül a Kex nyomdokain haladó Hobo volt a kivétel, aki nagyon ügyesen emelte be a repertoárjába József Attilát vagy Faludy Villon fordításait.

Bérczesi konyhaprojektje, a Panírozott Barikák, nem meglepően egy sokkal urbánusabb vonalat hozott az énekelt versek műfajába. Az egyszál gitár csajokkal (Bencze Alma, Haragonics Sára és Mayer Bernadette) megfejelve már eleve valami hippis-tábortüzes hangulat. Járdapadka, nyitott sörösüvegek képe rémlik fel bennem tőle. De ezen még dob egyet, hogy teljesen mai, vagy éppen csak tegnapi zenékkel manipulálnak. RHCP, Beatles, Nirvana, Hiperkarma (mi más?), Tankcsapda, de még lehetne sorolni. Igazából a választott versek és zenei átfedések nyomán már inkább mondanám mashupnak, amit Bérczesiék művelnek, mint énekelt versnek.

Nekem nagyon tetszik az egész elképzelés, ahogy a három lány hol kórusban, hol egymásnak felelgetve egymásra énekli a verseket és pop dalokat, miközben Bérczesi Róbert egy szál gitárral tökéletes zenei alapot ad nekik. Nagyon jó zenész, ha egyben tudná tartani magát, akkor azt kéne mondani, hogy a legjobb lenne ebben az országban. Neki természetesen a lényéhez tartozik, nem póz, nem foglalkozás, vagy jobb esetben hivatás, része a zene. Nagyon nagy kár, hogy mikor két éve újra visszajött pont az Én meg az Énekbe ölte bele minden összeszedett energiáját. A Hiperkarma egyértelműen a legjobb projektje, de nagy és nehéz vállalkozás, a forradalomhoz hasonlóan a Rock’n’Roll is felfalja a gyermekeit, de a Biorobot vagy akár a Barikák felfuttatásával jobban jártunk volna. Az Én meg az Ének egy állati érdekes lemez, de feldolgozások, magamtól talán egy éve vettem elő utoljára, maximum ha borozgatunk Bandival akkor háttérnek kellemes. Ugyanazt az energiát beletenni a Barikákba, és velük lemezt csinálni mennyivel jobb lett volna. A Biorobot meg elvileg kész van, csak épp nincs kiadva, ha lehet hinni a pletykának. Egy szó, mint száz: sajnálom, hogy azt az utat választotta.

Panírozott Barikák a Gödörben (forrás: facebook)

Panírozott Barikák a Gödörben (forrás: facebook)

A YouTubeon, meg az internet sötét zugaiban fellelhető pár Panírozott Barikák koncert, ezeket letöltögettem, és mp3-ba alakítottam. Egy lemez. Sajnos hol jobb, de leginkább csak elviselhető minőségben.

https://www.facebook.com/pages/Breaded-Barricade/253740061932

2013-06-14 07:56:21