Ki a hüje?

Onnantól kezdve pedig szabad a vásár. És persze kitör a káosz. Mert ellenőrizni kell és lehet a bűnözők neveit éppúgy, mint a prostituáltakét, politikusokét, bankárokét, épp ki milyen nevet nem akar adni a gyerekének. Szociológusok szerint a többség egyébként különleges nevet keres, de azért nem túl különlegeset. Legyen egyedi, megjegyezhető, de mégse tartsák a szülőket teljesen agyalágyultnak, amikor a gyerek majd bemutatkozik.

 A mai bulvárvilágban élve, a leendő szülők tudat alatt „működőképes” neveket keresnek, híresség esetére. Hangozzon jól a gyerek neve az újságok címoldalán. Esetleg… Ha majd… Elvégre senki sem csavargyári munkásokat akar világra hozni.

Hát a kékeres lóbrokit azt. Lehet, hogy Frei és környezete így keres nevet, de az én ismerőseim nem. Valahogy az ismerőseim közül egytől se azt hallottam, hogy bulvárcímlapokra akarja nevelni a gyereket.

Én jó pár éve tudtam, hogyha kislányom lesz, akkor Cilinek szeretném hívni. Ha én lánynak születek én is Cili lettem volna, de ez csak az egyik mozgatórugója volt. A Cecília szerintem szép, hagyományos név. Nem tolakodó, ha kell akkor lehet szép hivatalosan is, de ezer verzióban becézhető, kedves. Szerencsére a név Zsófinak is tetszett, így lánynévvel nem voltunk gondban, nem úgy a fiú nevekkel. Nagyon nehéz dolgunk volt.

Az én elképzelésem hasonló volt a lánynévhez. Szerettem volna hagyományos nevet, olyat, ami magyar név is, van valami kicsit régies beütése is. A Vilmos vagy a nagy kedvencem a Mihály ilyen. Hasonlóan a Cilihez jól becézhetőek.

Manapság persze, a Google világában, erre is van megoldás. Pár óra alatt utcapontosan leellenőrizhető, hogy a környéken kik cseperednek, milyen nevekkel, egyelőre persze még csak a járókákban. A statisztikák szerint ugyanis a szülők 92 százaléka feltesz a gyerekéről valamilyen lekövethető információt az internetre. Például a fotóját a Facebookra.

Vagyis az élet ma már nem a születéssel kezdődik, hanem az internetes fogantatással. Akkor jön egy gyerek valójában világra, amikor a szülei belepörgetik őt, a nevét és a fotóit a virtuális térbe.

Frei Tamás szerencsés ember lehet, hogy mindenkihez van kapcsolata a saját kerületében. Én speciel azt se tudom a  szomszédunk újszülött gyerekét – Cilivel gyakorlatilag egyidős – hogy hívják. Tovább megyek, a szomszéd nevét se tudom. Oké, még egy éve se lakunk ott, de valahogy elég elkülönülő házközösség a mienk.

Hogy miért bosszantanak fel az ilyen mondatok? Mert tovább erősíti azt a tévképzetet, hogy bárki, bármikor releváns statisztikákat tudna csinálni a Facebook alapján.

Ez egy nettó baromság.

A Facebook alapján statisztikát a felhasználókról csak a Facebooknál dolgozó megfelelő személyek készíthetnek. Még Frei Tamás sem. A Facebookon az adatok üzleti titkok. Rád, mint felhasználóra és adatszolgáltatóra meg a cégre tartoznak. Te megadod, amit megadsz, csak annyit és nem többet, amit te akarsz. A Facebook persze használja. Reklámot tol az arcodba az alapján, amit tud rólad. De ez nem zavar Tégd, mert – elvileg – tudod, hogy ez egy kölcsönösségen alapuló kapcsolat. Ő reklámoz Neked, te meg szórakozhatsz a haverokkal, akár dolgozhatsz is az ő általa nyújtott felületen.

Amikor Vajk megszületett, akkor eltelhetett jó pár hónap míg mindenki értesült a szerencsés eseményről. Mikor én megszülettem, akkor már telefonon értesültek a fontosak róla. Mikor Cili megszületett másnap hajnalban már volt róla egy kép a neten, igen. Az örömöt az ember a leggyorsabban szereti megosztani a világgal, a szeretteivel. Jelen pillanatban a képek mutogatása a neten az egyik leggyorsabb mód rá. Olyannyira, hogy egy ismerősöm, családtagom a pár éves gyerekének Facebook profilt nyitott, pedig EULA-ba ütköző, hisz 13 év alatti személynek nem lehet fiókja. Amikor megláttam kicsit fura volt, de az ő döntésük, még ha nem is a gyereké.

Én nem fogom Cilinek ezt hagyni, vigyázni fogok rá a kibertérben is, hisz szülőként ez elsődleges feladatom. Mégis, amikor kirakok róla egy képet, vagy videót nem érzem, hogy ellene bármi rosszat elkövetnék. Csak megfelelő személyek (és a Facebook) láthatják, hisz beállítottam a jogosultságokat rá. Nem láthatják többen, mint a fiókunkban levő albumot, csak nem kell érte eljönni a lakásunkba.

Ha valaki megszületik automatikusan megjelenik adatbázisokban, regisztrálja az állam, az egészségügy, a mittoménmi. Ez mindig így volt, mindig így lesz, mert nem a kőkorszakban élünk. Ma megjelenni a neten normális folyamat, nem deviancia, bármennyire is szeretné ezt Frei valami utópisztikus és apokaliptikus rémségként feltüntetni.

Csak egyet kérdeznék Tamástól, ha tehetném: van-e Facebook/Wiw/Orkut/etc. fiókod és töltöttél e már föl rá képet amin a szeretteiddel vagy rajta. Azt gyanítom a válasz igen lenne, ez esetben viszont úgy érzem, hogy a cikkel csak segget csinált a szájából.

Ez meg az ő döntése.