A szerelemről és más démonokról

Gabriel García Márquez: Szerelemről és más démonokról

A feleségem nagyon szereti Márquezt, amikor összejöttünk én még egy sort se olvastam el tőle, de a szerelem korai szakaszában a kezembe nyomta a könyveit és én át is rágtam magam egy csomón. A múlt héten a hangoskönyves listákat nézegetve rátaláltama Szerelemről és más démonokról címűre és ha megkínoztak volna se tudtam volna megmondani, hogy olvastam-e már. Szóval letöltöttem és meg is hallgattam. Még mindig nem emlékszem, hogy ez most első olvasás volt-e belőle, vagy már második, de legalább kikristályosodott, hogy miért nem vagyok Márquez rajongó. Már ezért megérte.

Azt hiszem sose fogom teljesen megszokni Márquez stílusát. Elismerem: jól ír. A sztori olyan közepes, azt hiszem inkább az író gyakorlott stílusa teszi érdekessé nem pedig a meséje.

Talán inkább bennem van a hiba, valahogy ezek a dél-amerikai, ezerszínben és buján, közben mégis nyomorultan lefestett hősök nekem idegenek. Nem tudok azonosulni velük, a szenvedéseik nem hatnak meg, mert a saját hülyeségeik miatt élik át őket. Passzívak a végtelenségig, a kiszolgáltatottság, ami belengi az általam eddig olvasott összes Márquez regényt nem egyértelműen következik a helyzetükből. A legjobban asszem úgy tudnám megfogalmazni, hogy pont az a bajom Márquez könyveivel, ami Kusturica filmjeivel: végig az a kellemetlen érzés laborál bennem, hogy ezek itt most magyarázzák a bizonyítványt. Kusturica a szerbekét, Márquez meg a dél-amerikaiakét. Csak attól, hogy magyarázzák még nem lesz jobb. Nekem mindig jobban feküdtek az európai értelemben vett hősök, akik tenni igyekeznek a sorsukért.

Viszont értem én, hogy mitől szeretik annyira az emberek: Márquez tényleg jó író, és nagyon beledolgozta magát egy olyan hangulatba, ami eszeveszettül hatásos lehet, ha valaki kevésbé rigolyás, mint ezen sorok írója. Az, hogy a könyvei nagyrészt tök egyformák pont ennek köszönhető. Márquez ugyanazt írta egész életén át. És hát ennyi idő után tényleg mestere lett a dolognak. Én éveken át rajzoltam Badacsonyt, ma már ha elém raknak egy papírlapot, akkor simán megrajzolom a hegyet, a bal oldalán a  szikla és a hatalmas nyárfa kiemelkedésével, a derekán megtörő elegáns vonalával, a bazaltorgonákkal, a kőbánya csorbájával. Ha Márquez elé tesznek egy papírlapot, akkor helyből felvázol egy fülledt kikötővárost, egy különc hőst, egy rendellenes családot ésatöbbi… megy ez neki zsigerből.

Az ötből három csillagot kapott a könyv tőlem. Egyszer érdekes volt, de nem lesz egy újraolvasós darab az fix.

Címkék: , ,

— 2001 óta írom ezt a blogot. Alkalmazott grafikusként, programozóként dolgozom és munkaidőn kívül a kislányommal és a feleségemmel töltöm az időmet. Megtaláltok a Twitteren (@oriandras) és a Facebookon is.