P. Fekete István: Úgy, ahogy volt – kritika

A Moly.hu-ra nemrég találtam újra rá és oda írtam az alábbi sorokat, csak gondoltam elrakom a saját archívumomba is. Nagy érdeklődéssel láttam neki, hisz az író nagy-nagybátyám, vagy valami ilyesmi, nehéz számon tartani az ilyen fokú rokonságot. A könyv első része sokkal korábban íródott, mint a többi, Fekete István gyerekkori nagy élményéről, a Tanyáról szól, […]

A Moly.hu-ra nemrég találtam újra rá és oda írtam az alábbi sorokat, csak gondoltam elrakom a saját archívumomba is.

Nagy érdeklődéssel láttam neki, hisz az író nagy-nagybátyám, vagy valami ilyesmi, nehéz számon tartani az ilyen fokú rokonságot.

A könyv első része sokkal korábban íródott, mint a többi, Fekete István gyerekkori nagy élményéről, a Tanyáról szól, a nagyszüleiről, szűk családjáról. A könyv kétarcúsága itt érezhető a legjobban, sokszor sok, terjengős, miközben a történet nagyon érdekes lenne. Túl aprólékos, túl precíz, valószínűleg azért, hogy az az eltűnt világ megmaradjon az utókornak.

Ez a rész társadalomtörténeti műnek kevés, életrajznak kicsit sok. Az az igazság, hogy többször töprengtem ez alatt a közel egyharmad könyv alatt, hogy félbehagyom, de megérte, hogy nem így döntöttem!

A közepe a legjobb!

A diákévek és a háború, a fronttal szemben hazasétálás Pentelére kifejezetten jó, izgalmas, letehetetlen részek. Pergősen, terjengősség nélkül, nagyon olvasmányosan vannak megírva.

A háborútól távolodva a cselekmény egyre szellősebbé válik és ezzel árhuzamosan egyre inkább kezd visszatérni a az első részre jellemző terjengősség. A háttérben épül Dunaújváros, a család amúgy érdekes szerepét átveszi a munka, a nagyvállalatok. Egyre inkább életösszegzéssé válik a regényből és mint a nagyapáink nemzedékénél már nem egyszer megfigyeltem az ilyen életösszegzésekben a munka sokkal fontosabb, mint az egész életet végigkísérő emberek. Érdekes dolog ez, a nagyapámnál is így van.

Emellett, sajnos, ahogy haladunk előre a cselekmény is egyre elnagyoltabb, mintha az író attól félt volna, hogy nem lesz ideje befejezni. Az elején, a gyerekéveknél túl keveset húzott a végén túl sokat.

Nem tudom, hogy aki nem ismeri az írót az mennyire fogja tolerálni a nem egységes szerkezetet, a csapongó stílust, a sok kiszólást a mai világ hanyatlására, de ha kihagyja egy nagyon érdekes háborús élménybeszámolót hagy ki. A könyv közepét mindenkinek olvasnia kéne.

Címke: , ,

— 2001 óta írom ezt a blogot. Alkalmazott grafikusként, programozóként dolgozom és munkaidőn kívül a kislányommal és a feleségemmel töltöm az időmet. Megtaláltok a Twitteren (@oriandras) és a Facebookon is.

[...] nyolcvanas években is. Persze a pálya indulása nagyon érdekes, de, mint már a rokonom életrajzi írásánál is  mondtam, az idős emberek valahogy elejtik a fonalat miután beérkeznek. Na, Darvas is így [...]

2011-04-21 08:15:37