Héj, József! – Timur Lenk

Pénteken, míg a feleségem a Quimby teátrum előadásán volt én az Apámmal meg a barátnőjével az Orczy kertbe mentem, hogy Timur Lenket hallgassak. Nem gondoltam a munkából hazafelé, hogy aznap este még kimozdulok, mert bár többeket csábítottam a koncertre senki nem ért rá. Végül Apuék mondták, hogy menjünk csak el, és megérte.

Hazafelé menet vicces eset történt velem, a Deák-on váltottam metrót (tudnék máshol?), és egy rakat idióta kis kamasz mellé kerültem, akik egy láthatóan alaposan bebaszott társukon röhögtek. Egy ideig nem értettem miért, aztán a srác nekilátott és olyan hangokat adott ki, mint Donald kacsa rosszabb napjain. A többi utas csendesen somolygott, míg az egyik már nem bírta és közölte a sráccal, hogy eltékozolja a tehetségét, a rádióba kéne fellépnie. Majd ő menedzseli. Elszabadult a pokol, e-mail címeket cseréltek, valaki további menedzselést ajánlott, én ha befut a weblapját készítem el. Kiváncsian várom, hogy mikor fognak megkeresni, de tartok tőle, hogy a Művész csak megfelelő mennyiségű tudatmódosító hatására képes ezekre a különös zörejekre, a részegek meg nem túl jó munkaerők. Halálra ítélt project…