álmodozok

Tanulok. Remélem látszik. Vagyis hát igyekszem és kényszerítem magam, hogy figyeljek az irodalom könyvre, de nagyon nem megy. Közben ide-oda járnak a gondolataim és azon rágódom milyen jó lenne most elmenni jó messzire. Tehát legyen itt Babits verse és álmodozzon mindenki.

Messze, messze…

Spanyolhon. Tarka hímü rét.
Tört árnyat vet a minarét.
Bús donna barna balkonon
mereng a bíbor alkonyon

Olaszhon. Göndör fellegek.
Sötét ég lagyhul fülleteg.
Szőkőkút vize fölbuzog.
Tört márvány, fáradt mirtuszok

Göröghon. Szirtek régi rom,
ködöt pipáló bús orom.
A lég sűrű. a föld kopár.
Nyáj, pásztorok, fenyő, gyopár.

Svájc. Zerge, bércek, szédület.
Sikló. Major felhők felett.
Sötétzöld völgyek, levegő:
Harapni friss a levegő.

Némethon. Város, régi ház:
emeletes tető, faváz.
cégérek, kencsók, ó kutak,
hizott polgárok, szűk utak.

Frankhon. Vidám könnyelmű nép.
Mennyi kirakat, mennyi kép!
Mekkora nyüzsgés, mennyi hang:
masina, csengő, kürt, harang.

Angolhon. Hídak és ködök.
Sok kormos kémény füstölög.
Kastályok, parkok, labdatér,
márt legelőkön nyáj kövér.

Svédhon. Csipkézve hull a fjord,
sötétkék vízbe durva folt.
Nagy fák és kristálytengerek,
nagyarcu szőke emberek.

Ómennyi város, mennyi nép.
Ómennyi messze szép vidék!
Rabsorsom milyem mostoha,
hogy mind nem láthatom soha!

Hál’ Istennek az utolsó sor nem igaz, de hát így teljes a vers.