Share tiltása a Facebook fotókon

Csak az láthatja, akinek Te megengeded.

A Facebook számos ember számára a gátlástalan adatlopó szinonimája, és hiába igyekszik a vállalat ezt a képet újabb és újabb adatvédelmi fejlesztésekkel feledtetni nem javul a helyzet. Az emberek gyűlölik, de használják a Facebookot, mert úgy érzik nincs jobb. Ebben tévednek, persze, de abban nem, hogy a Facebook összes intézkedése kirakat, míg a Share funkciót nem lehet tiltani, ahogy például a Google Plusban lehet.

Nekem mióta a kislányom megszületett az a legnagyobb bajom, hogy szívesen osztanék meg az ismerőseimmel képeket és videókat róla, de van két renitens, akik állandóan tovább osztják a lányomról készült képeket, amit én nem szeretnék. Meggátolni, tegnap estig, nem tudtam őket, kizárni a képekből meg nem akartam, mert az egyik a Nagyanyja, a másik a Nagynénikéje. Mindkettőt kérdeztük már, hogy miért csinálják ezt, a válasz az volt, hogy meg akarták mutatni a képet az ő ismerőseiknek is.

Ebből látszik: a Facebook működik. Az egész a hálózatban keringő információ továbbításáról szól. Ám ha kilépünk a virtuális keretből, akkor én nem hívom meg az Anyám kollégáit, a tanítványait meg a sógornőm haverkörét a lakásunkba, hogy tessék itt vannak a fotóalbumaink, vihetitek, hintsétek szét, sokszorosítsátok.

Így jött a megoldás elszánt kutatása. Az egyik verzió volt, hogy ezt a weboldalt regisztrációval és jogosultsági szintekkel láttam el. Ez lesz a tökéletes megoldás, a képeimet nem a Facebookra teszem, hanem ide, itt én kezelem, hogy ki láthatja, ha tényleg érdekli, akkor regisztrál, és kész. Viszont ez nehézkes. Plusz az ismerőseim, akiknek szeretném a fotót megmutatni a Facebookot naponta nézik a blogomat meg nem.

A reménysugár akkor tört át a fellegeken, mikor az egyik unokatesóm haverja kitett egy képet, amin nem volt share funkció. Elmagyarázni nem tudták, hogy csinálta, de megoldható. Azóta rájöttem persze, hogy a srác nekem nem volt ismerősöm, az unokatesóm csak hozzászólt a képéhez, amitől ez nálam megjelent, de jogom csak annyi volt, hogy láttam. Viszont ez azt jelentett, hogy kerülőúton megoldható a probléma.

Napok óta motoszkál a fejemben a megoldás, nagyon közel jutottam hozzá többször, de mindig elreppent, míg tegnap este három böngészőben megnyitottam három accountot, akik különböző módon, de ismerősok egymással, az egyik a sajátom, a másik a felségemé, harmadik az egyik kamu felhasználóm, Réka, akivel már találkoztatok itt a blogon.

A megoldás

Igazi használjuk ki az összes kiskaput módszer, de működik. A dolog lényege, hogy vannak csoportok a Facebookban, nem a Groupok, hanem azok, amiket a Google Körök mintájára vezettek be. A Család, Közeli barátok, satöbbi. Ez az egyik alap, ne felejtsed el még szükséged lesz rá.

A dolog lényege az, ha pontosan behatárolod, hogy kik láthatják a képet, az üzenetedet, bármit amit kiteszel, akkor bár a renitens és netikettben teljesen járatlan ismerőseid buzgón nyomják rá a Sharet, semmi nem fog látszani belőle, csak azoknál, akik amúgy is jogosultak voltak megnézni a tartalmat. A te cuccaid védve lesznek, ők boldog tudatlanságban osztogatják tovább a képeidet, igaz teljesen feleslegesen, de mindenki boldog.

Két utad van, vagy minden egyes megosztásodnál beállítasz mindenkit, vagy létrehozol egy Facebook kört, és azt adod meg minden ilyen tartalmadhoz.

Első lépés: létrehozol egy albumot

Ebben az albumban fogsz tárolni minden képet, amit nem szeretnél, ha tovább osztanának. Én a frappáns Protect nevet adtam neki. Az album alatt találsz a név mellett egy kis ikont, ami jelzi, hogy ki láthatja. Erre kattints és, ahogy a képe látható válasszad ki a Custom funkciót.

Share tiltás: album megosztási beállítások

Share tiltás: album megosztási beállítások

Második lépés: emberek és csoportok kiválasztása

Én kiválasztottam a közeli barátaim körét, amiben öt darab ember van. Hozzátettem még a családom azon részét, akikről úgy gondolom, hogy érdekli őket, ha a lányomról teszek ki képet és elmentettem. Utána jött a tesztelés.

Jogok beállításai

Mint láthatod a képen, a kis felugró ablakban hozzáadtam egy Facebook kört, a Closed Friends, azaz Közeli barátok listát, meg egy csomó ismerősömet. Ők lesznek jogosultak látni a képeket az albumban, senki más.

A kép, amit kiraktam, a feleségemet és a kislányomat mutatja, nézik a monitoron a Bóbitát. Nálam természetesen megjelent a kép, a Timelineon és a hírfolyamomban is, megjelent a feleségemnél is, hisz őt belevettem a listába, akik láthatják, de Rékánál nem látszott semmi, mert ő nem volt tagja a listának. Idáig működött királyul, most jött az, hogy elkezdtük nézni a feleségem fiókjában és az enyémban is, hogy ha mások szemével nézzük a fiókjainkat, akkor mi látszik. Amikor olyan ismerősünkként néztük, akit megadtam, mint jogosultat: látszott a kép, az album, de a többieknek nem. Idáig tökéletesen működik a dolog.

Most a feleségem fiókjával bejelöltük őt a képen. Ez egy jó stresszteszt, a tagelés legalább olyan megbízhatatlan volt a Facebooknál, mint a Share, de úgy tűnik, hogy tényleg dolgoznak a fejlesztéseken, mert ez se kavart be a dologba, a kép a nem kívántak előtt nem látszott.

Jött az igazi próba, működik-e a share, mert ha igen, tehát az én képemet az Anyám átveszi, megosztja publikusként az idővonalán, akkor az egésznek semmi értelme nem volt. Réka fiókját is betettem az engedélyezettek közé, majd megosztottuk vele a képet. Láss csudát: őnála úgy tűnt, hogy megosztódott a kép, én láttam, a feleségem látta, hisz ismerősei vagyunk Rékának, és jogunk van a képhez, de Réka más ismerősei nem látták. Se a képet, se a megosztást.

A dolog kipipálva.

Konklúzió

A Facebook igazából tényleg megoldotta az adatvédelmet, de olyan bonyolultan, hogy gyakorlatilag használhatatlan. Főleg annak fényében, hogy a Googlenél ez egy gombnyomás. Ha szeretnéd, hogy legyen egy általános megosztási csoportod, akkor csinálj ilyen intelligens listát, vagy Facebook kört, vagy nem is tudom minek hívjam, rakjad bele a felhasználókat és azt adjad meg a védendő tartalmaid közzétételénél, mint célcsoport. Ennyi. Köszönöm a figyelmet, és a két renitens rokonnak csak ennyit mondanék: be be beeee :)

Címkék: , ,

— 2001 óta írom ezt a blogot. Alkalmazott grafikusként, programozóként dolgozom és munkaidőn kívül a kislányommal és a feleségemmel töltöm az időmet. Megtaláltok a Twitteren (@oriandras) és a Facebookon is.