Kiscsoportos foglalkozás

A szükséges kétség

Alapítvány és Magyarország

Amióta Bajnai fellépése kiszivárgott olyan pezsgő politikai élet lett, amire igen régóta nem volt példa. Azt nem tudhatjuk, hogy Bajnai kovász lesz-e valaha, de hatása minimálisan is egy pezsgőtablettáé.

Szóval Bajnai jött és azt mondta, hogy beszállok a játszmába 23.-án, az újságírók pedig felébredtek. A klaviatúrákon az elmúlt két év nyomott mindennapi blokkjait felválltották a libák (ha fidesznyik írt), a megrovás (ha gyurcsányista írt), a kétkedés (ha hozzám hasonló bizonytalan/bázistalan írt), a bagatelizálás (ha maszopos írt, és az lmpsek meg nem írtak semmit, mert nem igen volt mit).

Felvonult mindenki, aki csak létezett, elmondta mindenki, hogy mit akarna, gondolna, prognosztizálna. Közvéleménykutatók extra gyors adatfelvételeket szedtek össze, és nyomták ezerrel, az online politológusok új állatfaja okosabbnak tűnik a sokéves átlagánál, de igazából senki nem tudja, hogy mi lesz, mert senki nem tudja Bajnai mit mond holnap.

Hogy juthat oda egy ország, hogy ennyire egy személyre redukálódjon a közélet, a változás lehetősége? Oké, Asimovnak tetszene, az Alapítvány sorozat erről szól: addig sodródni a kakiba bele, míg az egyetlen lehetőség fel nem villan.

Igen ám, de Bajnai Gordon ez a lehetőség, tényleg?

És itt, ezen a ponton egy pillanat alatt megnyugodtam. Mert ahogy én sem látom mi történik éppen, úgy tűnik nekem, hogy senki más sem látja. És felütötte fejét a jófajta kétség. A kétség, ami a szocikban, az LMP-ben, a civilekben hetek óta lobog fontos. Ezek az emberek mégis egyformák valahol, nem birkák, nem látják az egyetlen üdvözítőnek maguk előtt a Vezér figuráját. Nem hisznek el kajakra bármit. Nem hiszik el, ha azt mondják nekik a fehérre, hogy fekete, a nettó hülyeségre, hogy unortodoxia, a szalonnácizmusra, hogy konzervativizmus, a sámánizmusra, hogy kereszténység.

Ha lejutunk a kétség legmélyére, az egyfajta számvetés. Holnapra már mindenki tudja, hogy mi az, amit biztos akar. Hogy mi a minimum.

Magyarország pedig nem a maximumok országa, még jó ideig, nem a maximumok hiányoznak, a nagyot akarás, hanem az alapok akarása. A minimum közös akarása.

A minimumon megállapodni, az lesz az első jó lépés. Addig meglátjuk mit hoz a holnap.

Címkék: ,

— 2001 óta írom ezt a blogot. Alkalmazott grafikusként, programozóként dolgozom és munkaidőn kívül a kislányommal és a feleségemmel töltöm az időmet. Megtaláltok a Twitteren (@oriandras) és a Facebookon is.

komment

Írj hozzászólást!

Felhasználási feltételeket elfogadom!