Steve Jobs

Mértékek és értékek

Jobs halála meglepően felkavarta az internetes közösséget, sőt még a nem interneteset is. Talán pont egy halálon lehet lemérni, hogy miként változnak meg az értékek és a súlyok a világban. Persze a halálhír után nem sokkal jöttek a rossz viccek és a lila gőzöktől terhes faszságok is. Egy utóbbi nyomán ragadtam billentyűzetet.

Nekem az, hogy Steve Jobs élt-e vagy halt-e nem változtatott a mindennapjaimon. Aktívan. Mégis, sajnáltam mikor meghalt, mert az ő életútja állandó hír volt, olyan hír ami elért hozzám, és szimpatikus faszi volt. Sajnáltam, hogy meghalt, mert mindenkit sajnálok, aki meghal, pluszban a rák egy nagyon kemény dolog. Tisztelem a fasziban, hogy nem adta meg magát, és egész életében pontosan tudta, hogy mit csinál.

És tegyük hozzá, az amit tett nem ártott másoknak, de jó volt egy csomó embernek. Ez egy fasza dolog.

Aztán jön a fenti kép és felbosszant. Nem tudom ki ez a DJ Willie, de gyanítom, hogy leszámítva ezt a képet, ami két napig szenzáció lesz a Facebookon soha nem ér el semmit. Egy csomó széplélek majd kiteszi és aztán hátradől, hogy most jól beolvastam a világnak: szarok vagytok.

Mennyire pitiáner ez már!

Steve Jobs, akár tetszik, akár nem, valaki volt. Az, hogy ő nincs egy csomó emberben megmozdított valamit. Ez azért van így, mégegyszer, mert valaki volt. Ha egy valaki meghal, akkor az emberek megtisztelik azzal, hogy emlékeznek rá 5-6 napig. Ilyen volt a közelmúltban a pápa is. Meghótt, egy csomóan méltatták, egy csomóan sírtak. Vagy Michael Jackson.

Steve Jobs

Steve Jobs

De se az ő haláluk, se az Apple géniusz halála nem hasonlítható össze a képen látható szegény sorsú gyerekekével. Őket a kutya se ismeri, sajnálatra méltók és szemétség, ami történik velük, de aki kiteszi azt a képet a netre, ami róluk szól, az ugyanúgy az ő halálukon hízik, mint bárki más, aki a világ jobbik felére született.

Te, meg én.

De vagy elfogadod, hogy ez így van, hogy te, egyénként nem igen tudsz mit tenni, vagy léthazugságban élsz. Pont ugyanolyan, mint segíteni a cunami károsultakon, de megvetően elmenni a hajléktalan mellett, vagy eltolni magadtól egy kéregető cigányt.

Mert attól, hogy úgy csinálsz, mintha megértő és jó ember lennél még nem leszel az.

Mindegy, menj és osszad meg a képet a Facebookon, aztán csinálj egy kakaót és ülj be a tévé elé. Jobb ember lettél.

Címkék:

— 2001 óta írom ezt a blogot. Alkalmazott grafikusként, programozóként dolgozom és munkaidőn kívül a kislányommal és a feleségemmel töltöm az időmet. Megtaláltok a Twitteren (@oriandras) és a Facebookon is.

[…] számítástechnikában jártas arcok és újságírók dolgozzák fel fejezetről fejezetre a nemrég elhunyt üzletember […]

2015-02-24 19:54:25