Könyvek címkével jelölt bejegyzések

Vaszary Gábor: A szőkékkel mindig baj van

Vaszarytól én eddig a Ketten Párizs ellent és a Hárman egymás ellent olvastam, nagyon szeretem ezeket a könyveket. Még a dédmamám volt a Herczeg Ferenc által szerkesztett Új Idők irodalmi folyóirat előfizetője. Rengeteg folytatásos regény volt benne, közte a két fentebb említett. Az Új Idők szépen kötött – bár mára elég foszladozó – példányai a bélatelepi nyaraló állandó nyári olvasmányai. Érdeklődéssel hallgattam végig – Rudolf Péter előadásában – ezt az általam eddig nem ismert Vaszary hangoskönyvet.

William Somerset Maugham: Ah King

Hat novella található összefűzve ebben a kötetben, mindegyik távol-keleti történet, telepes angolok, gumiültetvényesek, kormányzók, lecsúszott egzisztenciák, pozőrök no meg az őket körülvevő indiai, maláj, satöbbi bennszülöttek.

Az összes történet középpontjában a szerelem áll. Hol gyilkossághoz, hol jó útra téréshez vezet, de a nagy szerelem az összes hős életét meghatározza. Anélkül, hogy titkot árulnék el, vagy “spoilereznék” itt nincs erkölcsi tanulság. Mindig van egy mesélő, aki elmondja az írónak a sztorit, de a szereplők, akik általában bűnösek így vagy úgy mindig megússzák, sose éri őket utól a törvény, igaz nem is nagyon kapálózik utánuk.