Tavasz

Támasztom az ajtófélfát, szemben a Sztaki fényei megvilágítják az udvart, a nagy diófa sötétben áll, de a tövében a harsogó sárga virágokkal ellepet bokor és velem szemben a japán birs rózsaszínje is látszik. Pedig éjjel van már, Zsófi és Cili az altatás közbeni nézeteltéréseiket rendezik éppen a hálószobánkban, én elpakoltam són sült csirkét és a krumplipürét, most igyekszem kiszellőztetni a kisasszony szobájából a főzés szagait.

Az ég tele van csillaggal, ahogy felnézek a nyakamat megcsapja a hideg tavasz-esti levegő. Egy repülő épp felettünk fordul Ferihegy irányába, baromi hangos a házak közt, aztán ahogy eltávolodik a megriadt macska is előbújik a bokrokból, utálom a dögöt, mindig lepisili az ajtónkat.

Állok és azon töprengek, hogy milyen régen, évek óta már nem is volt tavasz. Mindig hosszan elnyúló, hideg tél és korai nyár közé ékelődött 3-4 nap, ami alatt virágba borult a természet és már tovább is léptünk. Latyakból a rövidnadrágba. Idén meg kimaradt a tél, hiába ígérgettem november óta Cilinek, hogy hóembert építünk és lenyúljuk Zsófi egyik lábosát kalapnak (Zsófi mindig tiltakozott), hó csak fél napig volt. Hideg se nagyon. Rezsiben ez remek volt, és legalább van tavasz is végre.

A másodikon, velünk rézsút szemben, nyílik az erkély ajtó, egy nő lép ki, kabátot húzva majd leül egy székre, amit innen nem látok és pár pillanat múlva hallom az öngyújtó kattanását. Jó lehet neki, leszívja az első slukkot, aminek a legjobb az íze, évek óta nem cigiztem, néha hiányzik.

Lassan be kéne csukni az ajtót, a lányok is elcsendesedtek már, de még állok és nézem kicsit ahogy a Sztaki fényei átvilágítják a japánbirs szirmait. Tavasz van, hiányzott.