Pillantás a hídról – Örkény Színház

Szombat estére volt jegyünk az Örkénybe, most éppen a Miller darabot néztük meg, a Pillantás a hídról-t. Szeretek az Örkénybe járni, nagyon kellemes színház és Mácsai rendezései valahogy mindig tetszenek. Nem láttam még más elképzelése szerint ezt a Miller darabot, és elég nyomasztó volt ahhoz, hogy egy ideig ne is akarjam újra megnézni, de kifejezetten jól szórakoztam rajta.

Olvastam már előtte a darabról, hogy a görög sorstragédiákra hajazó a szerkezete és a története. Eddie (Csuja Imre), a digó dokkmunkás azonban hátrányban van az ógörög hősökkel szemben: egyszerű szegény feje, mint a faék, és ezzel kicsit meg is bukott az összehasonlítási alap. A görög sorstragédiák hősei, mint mondjuk egy Antigoné, elvek vagy az eszük miatt kerülnek szembe a szokásokkal, Eddie Carbone viszont beleszeret a nevelt lányába, Cathrinebe (Törőcsik Franciska), és erre rámegy a házassága, a kapcsolata a szeretett lánnyal és végül az élete. Az ő harca nem teszi jobbá a világot (sőt!), ahogy a narrátor már a nyitó monológban kifejti egy előre látható történetet mesél el nekünk.

Egy másik blog kritikája szerint a színpadon jelen levő, elég passzívnak tűnő színészek a görög tragédiákból a Kar-t jelképezték. Zenéltek, énekeltek és én őszintén nem sokat láttam belőlük, mert az első sorban ültünk. Mindenesetre anélkül is teljesen érthető és élvezhető volt a darab, hogy ezekre a finomságokra rájöttem volna. Kár belém az ilyen rendezés, úgy tűnik.

Egy felvonásban, másfél óra alatt adták elő a darabot, folyamatos feszültségben telt el ez az idő. A középrésznél a narrátor-mesélő kiszólt a színpadról, megkérdezte a nézőket, hogy mit tettünk volna az ő helyében. Azt nem számítva, hogy mennyire utálom, ha engem kérdeznek a színpadról és most is richtig így történt, hiába igyekeztem lapulni tényleg nem tudtam volna mit mondani. Csak a vállamon tudtam vonni egyet. Ennek a történetnek, ezekkel az emberekkel csak ilyen tragikus vége lehetett.

Jó volt, ajánlom mindenkinek.