The Walking Dead S04

Spoilerveszély!

The Walking Dead

Ó, baszki, egy tank! - Walking Dead S04 félévadzáró

Igazából fogalmam nincs, hogy miért nem írtam még itt a blogon a Walking Deadről, pedig elég régóta nézzük. Valamikor a második évad idején csatlakoztunk be és azóta is kitartóan követjük Zsófival a zombi apokalipszis alakulását.

A Walking Dead első évada felcsigázta a kedélyeket, de ha jól emlékszem hat részes volt, éppen egy mini sorozat, kevesebb, mint most egy fél évad.  A második évad szerintem gyenge volt, vagy fogalmazzunk így: a leggyengébb eddig, de jó sok mindennek megalapozott, amitől aztán a harmadik és negyedik évad (eddig, hisz az utóbbinak a felénél tartunk) a legjobb sorozatok közé került, meg merném kockáztatni, hogy az első helyre.

Összefoglalom egy mondatban, hogy mi volt eddig, ha nem láttad, de javaslom, hogy akkor inkább tegyed el ezt a blogbejegyzést könyvjelzőbe és irány a torrent. (Egyébként éppen ma láttam, hogy érkezik kies honunkba a Fox, és hozza a The Walking Deadet is. Remélem nem lesz szinkronos.)

Szóval adott egy rendőr (Rick), aki kap egy golyót ettől kómába kerül, mikor felébred a kórházban a világ csúnyán megváltozott, az emberiség jó része zombivá vált. Hősünk elkezdi keresni a családját, megtalálja őket, túlélnek, barátaik és harcostársaik lesznek, majd beköltöznek egy jól védhető börtönbe. A zombik a második évad végétől kezdve az idegesítő és az éppen hogy veszélyes határán lavíroznak, 10-20 belőlük még egy kiadós izzadást se okoz hőseinknek, olyanok, mint az euró árfolyam: idegesítő hogy van, és túlzottan kihat az életünkre.

A negyedik évad

Én most a negyedik évadról szeretnék írni, ami egy nagyon erős harmadik folytatása. A harmadik évadban az igazi problémát a többi túlélő jelentette, az ember embernek farkasa kifejezés a legjobb a helyzet leírására. Hőseink, a börtönlakók sikerrel küzdenek meg a szomszéd kisváros diktatórikus urával (Kormányzó) és katonáival, befogadják a város túlélőit és igyekeznek demokratikus rendszert kialakítva békében élni. Főhősünk, az ex-rendőr legnagyobb problémája a disznó szaporulat megvédése, felnevelése és a friss zöldség megtermelése. A szépen alakuló történetbe ekkor csap be a ménkű, az a fajta, amit nem veséztek még ki: jön a járvány. Valami szimpla influenzánál vadabb, véres köhögős tüdőbaj. Pedig egy lázcsillapító nélküli világban az influenza is durva betegség. Hál’istennek azért van lázcsillapító, igaz a környékbeli kisvárosokat és plázákat már kifosztották, így most messzire kell menni. Mire minden összejön a börtön lakóiból jó sok elhalálozik. Rick visszavedlik farmerből cowboyjá, éppen jókor mert feltűnik az előző évadból visszamaradt Kormányzó, az elvarratlan szál és feldúlja a mindennapokat, bosszúért lihegve szétlövi egy tankkal a börtönt,

 

ledönti a kerítést, kinyírja bölcs öregember karaktert a sorozatból, majd őt is utoléri a jól megérdemelt vég.

Andrew Lincoln (Rick Grimes) és Melissa McBride (Carol Peletier) a 4. évadban

Andrew Lincoln (Rick Grimes) és Melissa McBride (Carol Peletier) a 4. évadban

Oké, így egy bekezdésbe sűrítve nem egy nagy mozi, de a Walking Dead remek hangulatú, sötét és kilátástalan sorozat. A rajongók áradozni szoktak a bonyolult jellemekről, pedig nem túl szofisztikált világ ez, igaz nagyon jól választottak színészeket, sokat dobnak a sorozaton. A főhős, Rick, tépelődő vezető típus, aki magában sem bízik igazán. A zombik miatt meg kellett ölnie a legjobb haverját, elvesztette a feleségét és újszülött lányával meg az egyre kattantabb fiával igyekszik életben maradni. Nekem nagyon nehéz elvonatkoztatni attól, hogy Andrew Lincoln alakítja, aki az Igazából szerelem reménytelen szerelmesét is. Ez a színész azzal a mozdulatával, ahogy elrohan a 10 évvel ezelőtti filmben otthonról és idegesen ugrik, vagy guggol egyet, fene tudja szóval mindig ez az első ami beugrik róla. Pedig nem játszik rosszul, egyáltalán. Kellően borotválatlan és egzaltált a szerep eljátszásához, és a második évadtól szilárd támaszra lel Hershel személyében, akit mint az előbb írtam, a Kormányzó most egy ügyetlen suhintással kiírt a sorozatból. Rick dolga nagyon nehéz lesz innen, oda lett a fix pont minden tekintetben, se egy menedék, se egy társ, akire számíthatna.

Jöjjön pár szó a két frissen elhunytról, hisz egymás szöges ellentétei voltak. A Kormányzó (David Morrisey) szerintem egy teljesen érthetően megzakkant faszi. Melyikünk kezelné jobban azt, ha a világban elkezdenének járkálni a halottak, akik arra utaznak, hogy megzabálják a még élőket. Én nem vagyok biztos benne, hogy nem lennék tőle pszichopata, vagy nagyon gyorsan hulla (élőkre éhes). Emellett elvesztette a családját és a zombi lányát egy ketrecben tartotta hátha visszaváltoztathatja. Valahogy. Én ezért se tudom elítélni. Ahogy azért sem, mert bosszúra éhes mikor Rick egyik cimborája, a szamurájkardos Michonne (Danai Gurira) fejbeszúrja a lányát (neki meg szétvágják az egyik szemét).

David Morrisey, a kormányzó

David Morrisey, a kormányzó

Szóval nem egy pozitív szereplő, de lássuk be megvan (megvolt) neki is a maga baja.

Hershel karaktere (Scott Wilson alakítja, akinek egy olyan fiatalkori IMDB adatlap képe van, hogy hosszan kellett keresgetnem míg rátaláltam) tényleg a szöges ellentéte a Kormányzónak. Hershel nyugodt, tempós családapa, igazi déli figura, egy nagy házban, birtokon él, állatorvosként praktizál. A második évad az ő birtokukon játszódik, és bizony elég ambivalens figura, aki a harmadik évadban alakul át azzá a bölcs nagyapóvá, akit annyira megszerettek a rajongók, hogy most sokan követelik vissza a sorozatba. Hershelt is sok csapás érte, de a lányai neki legalább túlélték és valahogy ő maradt a leginkább ember a sorozatban, ember nagy E-vel. Jó szándékú, de racionális figura volt, aki visszarángatta Ricket az őrületből és legalább akkora a szerepe a sikerben, mint a főhősnek. Hershel végzetére a magyarázat szerintem leginkább abban keresendő, hogy az előző évadban elvesztett fél lábával egyszerűen nem fér bele abba történetbe, ami most következik, kinn az úton a börtön biztonsága nélkül.

Hershel Greene (Scott Wilson) and Rick Grimes (Andrew Lincoln) - The Walking Dead _ Season 4, Episode 1 - Photo Credit: Gene Page/AMC

Hershel Greene (Scott Wilson) and Rick Grimes (Andrew Lincoln) – The Walking Dead _ Season 4, Episode 1 – Photo Credit: Gene Page/AMC

Hogyan tovább?

Igazából Hershel és a Kormányzó halálával egy elég súlyos szál lett befejezve. A megmaradt karakterek vagy elfáradtak, gondolok itt Hershel idősebb lányára Maggiere (Lauren Cohen) és a párjára, Glenre (Steven Yeun) vagy még kevesek, mint Michonne, Beth (Hershel fiatalabb lánya, Emily Kinney játsza) és kicsit túlozva, de Daryl (Norman Reedus) is ide tartozik. Kíváncsian várom, hogy miként viszik el ezek a karakterek a következő fél évadot és ki lesz a gonosz? Az ellenség.

Oké, lenne egy kézenfekvő válasz az utolsó kérdésre. Ott van az a temérdek zombi, elég az ellenségnek. De ahogy már írtam, a zombik bár veszélyesek és ennek megfelelően is vannak kezelve csak a nagyon kilátástalan helyzetekben tudnak győzni. Lassúak, kiszámíthatóak. A sorozat már az első évad végén leírta őket, igaz azóta lebeg elejtve egy szál, mitől tört ki a járvány? Remélem erre választ fogunk kapni, de úgy sejtem addig még négy-öt évad eltelik. Ez a slusszpoén lesz csak.

Címkék: , , ,

— 2001 óta írom ezt a blogot. Alkalmazott grafikusként, programozóként dolgozom és munkaidőn kívül a kislányommal és a feleségemmel töltöm az időmet. Megtaláltok a Twitteren (@oriandras) és a Facebookon is.

[…] így mikor Cili az ölünkben kívánt elaludni nyugodtan mehetett a háttérben, míg mondjuk egy Walking Dead vagy Revolution csak akkor kerül képernyőre, mikor a kisasszony már javában alszik a […]

2014-01-28 14:07:29

[…] este megnéztük, tartva az egy napos csúszást, a Walking Dead évadzáróját. Az évad felénél már írtam egy pár sort arról, hogy addig mi történt, nagyon töprengtem rajta, hogy megtegyem-e, daraboljam-e ketté, […]

2014-04-01 11:25:51