Annak is kell – Európa Kiadó

Lassan két hete lesz, hogy elmentem meghallgatni az Európa Kiadó új lemezbemutató koncertjét az A38 hajón. Péter barátommal mentünk ketten, bár úgy volt, hogy jóval többen leszünk, az elővétes jegyet úgy kellett a hajó hídján elsóznom, ami nagyon nehezemre esett mert nem vagyok ez a csencselős típus.

Európa Kiadó az A38 hajón

Oké, kezdem a hajóval és bár félhetnék is, de nem teszem és megírok jót is rosszat is róluk. Az EK meg az A38 a nagy EU csatlakozásos visszatérő koncertsorozat óta valami különös kapcsolatban vannak. Olyan kicsit, mintha Menyhárt zenekarának az A38 afféle otthont jelentene. Péter szerint a koncert túl volt hangosítva, az én véleményem az volt, hogy az elején túl halk volt. :) A Rock’n’Roll hangosan jó, halkan kurvára nem ugyanaz. A koncert jól szólt, érthető és hallható volt minden.

A világítás Péter szerint sok volt. A lézerlámpák meg a villódzás engem is idegesített, éppen azon morfondíroztam, hogy nahát a nagy öregek is hova nem jutnak, pár éve éppen azt néztem, hogy a Szabadíts meg egy szál gitárral egy kopár színpadon is mennyire ütős szám, és erre tessék. De úgy tűnik a zenekar is így gondolta, mert az Igazgató megkérte a fénytechnikusokat, hogy hagyják ezt a fenébe, ők nem olyan zenekar, akinek ilyenre szüksége lenne. Onnantól gyenge háttérvilágítással ment a koncert.

És akkor a rossz: a sör drága. A koncert után még beültünk a Black Dogba és sokkal jobb sört ittunk kettőt annyiért amennyiért a hajón egyet. Tessék erre is figyelni, a jegy ára már így se olcsó. (A helyreigazítási kérelmet a hello@creativslave.hu címre tessék küldeni, látható a ZP-nek is hogy bejött.)

Menyhárt Jenő az Európa Kiadó koncertjén az A38 hajón. (fotó: europakiado.eu)

Nagyon remek hangulatú koncert volt, bár egyértelműen kevésbé lendületes, mint a Zöld Pardonban, augusztusban. Ez azt hiszem nem a zenekaron, inkább a közönségen múlt. Az A38-ra főleg a szüleim korosztálya érkezett, azok akik ott lehettek, vagy ott is voltak az Európa Kiadó kezdeti időszakában is a koncerteken. A Zöld Pardonban inkább az én generációm, az eredeti rajongók gyerekei érkeztek és nem azért mondom, de túlteszünk apáinkon a mulatásban. Van még tánc, ugrálás, éneklés, ami úgy tűnik a mai ötvenes-hatvanasoknak már sok, vagy csak szégyellik. De ha az utóbbi, akkor minek járnak Európa Kiadóra?

Nem nyerhetek, nem veszthetek

Kb. ezzel az örökbecsű sorral lehetnek jellemezni, hogy milyen várakozásokkal néztem az új lemez elé. Hallottam már dalt róla a tavalyi Fishing on Orfűn, augusztusban többet is a Zöld Pardonban, de most mindet leadták és első alkalommal volt olyan a hangosítás, hogy érthető volt a szöveg is. A ZP koncerten még volt bennem némi aggodalom, mostanra, újrahallgatva a számokat ez elillant. Nem tudom, hogy csak én emlékszem-e hogy akkor unalmasabb volt, lehet azóta befejezték a számokat és ott még valami béta verzió szólt, de mostanra mindegyik nagyon jó kis dal lett.

A legérdekesebb momentum a lemezzel kapcsolatban, ami feltűnt, hogy ez végre egy stúdiólemez. A Szavazz rám és a Popzene valahogy steril, olyan hangzású, mintha valami gyárcsarnokban vették volna fel őket. Jó, nem ragozom: szarul szólnak. A számok élvezhetőek, de azért is jó Európa Kiadó koncertre járni, mert ott élvezhető minőségben kerülnek eljátszásra a dalok. (Különösen igaz ez mostanság, mikor a hobbizenészeket valódi, képzett muzsikosok váltották, de erről még később írok.) Ez az album azonban jól szól. Olvasgattam kritikákat a neten és sokan írták, hogy ez nem igazán európakiadós. Ha most leszámítjuk, hogy ez nettó hülyeség, mert hát ők írták-játsszák, akkor azért értem, a hangzása valóban egyenletes, egy rendes stúdióalbumot tartunk a kezünkben.

Európa Kiadó az A38 hajón (fotó: europakiado.eu)

Aki azt várta, hogy kap egy új Popzenét, az nagyot csalódott. Menyhárt megújuló alkotó, az, hogy minden Európa Kiadó szám egyformának és egységesnek tűnik talán azért van, mert viszonylag azonos közegben születtek, és bár szóismétlés, de legyen: viszonylag rövid idő alatt. Az utolsó új Európa Kiadó anyag valamikor a kilencvenes évek elején készült, ami közel húsz év. És azóta mennyi minden változott, mondhatni, hogy sokkal több, mint az azt megelőző 10-15 évben, amikor az Európa Kiadó alakult és játszott. Nem megyek messzebb: volt underground. Ez nem valami címke volt, hanem egy létező tünet. Az underground szövegközpontú és zeneileg amatőr hangzásvilága az Európa Kiadóra is rányomta a bélyegét, még ha a zenekar vezetője ezt állandóan ki is akarta küszöbölni. Éppen ezért nem is meglepő, hogy az akkori számaik ma mennyivel jobbak, végre úgy szólnak, ahogy kellett volna mindig is.

De elkanyarodtam.

Húsz év alatt, pontosabban 24 év alatt a Kispál és a Borz a Tejjel kifli enyhén Jimmy Hendrix hangulatú szólóitól eljutott a Van-e nálatok alkohol-ig, majd feloszlott. Egymás mellé téve a két dalt óriási változást láthatunk, az, hogy nagyjából-egészéből ez nem igen tűnt fel annak köszönhető, hogy rendszeresen adtak ki lemezt és folyamatosan átéltük a változást együtt. Az Európa Kiadó ellenben várt 20 évet és kiadott egy albumot. Hogy nagyon más? Hát persze, hogy az, de ki hallgatná meg tízszer, ha ez egy újabb, húsz évvel ezelőtti Európa Kiadó lenne.

A zene jó, olvastam én mindenfélét, hogy Quimby utánérzés például, nem tudom. Nekem olyan popzenének tűnik, amit a Menyhárt Jenő írt, nem underground már, hanem igazi pop. Van lassabb, búsabb és pörgősebb szám is. A legnagyobb közös szelet a régi Európa Kiadó és a mostani közt a szövegcentrikusság. De ezek a szövegek már nem a “megfogtam egy pincérnő mellét” jellegű provokatív darabok, nem is olyan finomak, sokkal egyértelműbben fogalmaznak (hol van már az előző idézet folytatása: “ez szeretet és nem szerelem“). Történetmesélés van mindenhol és a történetek jó része még mindig a nők és a szerelem körül mozog. Lehet, ha én is hatvan körül leszek akkor fogom ugyanúgy átélni a dalokat, mint most és az elmúlt években a korai Menyhárt zsengéket.

Viszont ez az album egyszerűen fülbemászó. Amikor megvettem a CD-t (ilyet se tettem már évek óta, inkább dalok.hu-n vásárlok) éppen elindult kies honunkban is a Google Music, az albumot feltöltöttem és azóta nagyon nehéz másra kattintani. A koncerten még érdeklődéssel vártam az új számokat, de valahol belül azt jobban vártam, hogy jöjjenek a régiek, a következőn már nem lesz ilyen késztetésem, jöhet mind.

3 és 3 vagy inkább 2, 2 és 2?

Egy pár mondat erejéig visszakanyarodnék még a zenekarra és az elmúlt időszak két koncertélményére. Az elmúlt két hétben sok beszámolót elolvastam a turnéról (Budapest után elindultak a vidéki nagyvárosokba is) és nem egy helyen megemlítették, hogy milyen érdekes az új felállás, ahol három régi és három új tag zenél együtt. Lehet innét is nézni, de én máshogy láttam a helyzetet.

Kirschner Péter (fotó: europakiado.eu)

Van egy nagyon jó ritmusszekció, két új tag, akik tökéletesen teszik a dolgukat de valahogy nem érzem őket a zenekar részének. Olyan session zenészeknek tűnnek, akik eljönnek, eljátszák és a profizmussal támogatják a produkciót.

Aztán ott van az átmenet. Úgy tűnik, hogy Másik János (régi tag) és Darvas Bence (új tag) nagyon megértik egymást. A koncerten állandóan egymást figyelték, összejátszottak, vidáman lengették a törülközőiket. Érezhetően egy hullámhosszon vannak.

És végül Menyhárt és Kirschner állnak elől, a mondjuk, hogy régi gárdából. Ők is egy blokkot alkotnak, bár az ő kettősük inkább azért áll össze, mert a másik kettő páros egyáltalán létezik.

Mégis, ez a szétzilált felállás nagyon erősen rányomja a bélyegét a színpadi megjelenésükre. Az elmúlt években, ha EK koncerten jártam ott egy egységesebb látvány fogadott, emellett az is igaz, hogy ilyen jól még sosem szólt a zenekar.

Jó ez, még mindig a legjobbak.