Ranschburg Jenő

Szülőnek lenni mesterség?

Ranschburg Jenő: Szülők kis könyve

Bár az ismerőseinktől rengeteg könyvet, folyóiratot, no meg tanácsot kaptunk a sikeres gyerekneveléshez, de valahogy keveset hasznosítottunk. A Suttogó meg a többi ilyen nekem pár oldal meg belepillantások után is inkább baromságnak tűntek. Igaz nem is sokat próbálkoztam velük. Végül Zsófi felolvasott pár részt a Ranschburg könyvből és ez szimpatikus volt. Így aztán fogtam és végigolvastam.

Ez egy jó könyv. Úgy értem nem csak egy guideline, hogy mikor mit kéne tenni, hanem egy olvasmányos darab. Mentes a bájolgástól, a pocaklakózástól meg a többi nyálas lószartól. Szóval megfogtam és egyszerűen végigolvastam az elejétől  végéig.

Alapvetően szimpatikus munka. Nem mindenben ért egyet vele az ember, és Zsófinak abban igaza van, hogy így nem lehet felnevelni egy gyereket, de lehet vele azonosulni.

Nagyon demokratikus szellemű, és pont ezért sokszor olyan döntéseket tart jónak, amik egy nem teljesen fejlett elme számára (aka gyerek) veszélyesek lehetnek. Ez főleg a már járkáló korú gyerekekről szóló részekben érhető tetten.

Elejétől a végéig elolvasni akkor érdemes, ha még nem született meg a gyerek, de már útban van. Később jó vissza-vissza lapozni, amire viszont teljesen alkalmatlanul van szerkesztve, sehol egy tárgymutató, hogy tovább ne menjek.

Szóval kellő fenntartásokkal kezelve egy nagyon hasznos zsebkönyv, amire a mérete is predesztinálja. Szülőként is jó szívvel ajánlom mindenkinek.

Címkék: , ,

— 2001 óta írom ezt a blogot. Alkalmazott grafikusként, programozóként dolgozom és munkaidőn kívül a kislányommal és a feleségemmel töltöm az időmet. Megtaláltok a Twitteren (@oriandras) és a Facebookon is.