LMP kongresszus

Csalánba nem üt?

Pár gondolat Török Gábor írásáról.

Török Gábor 433. blogbejgyzése, a Keresztvíz és csalán címmel azon elmélkedik, hogy miért lehet jó stratégia az LMP számára, ha nem hajlandó belemenni egy választási, stratégiai szövetségbe a már meglevő, regnáló baloldali pártokkal. Azzal indít, hogy szerinte, és mint gyakorló politológusnak ezt el is hiszem, a jelenlegi helyzet nem vethető össze egyetlen előzővel sem, mert az emberek kivárnak, bizonytalanok nem ugranak helyből a váltópárt zászlaja alá, ebből következik, hogy új erőt építeni nem halálraítélt politika. Tökéletesen igaza van, minden szava arany, csak abban téved, hogy erre az LMP alkalmatlan.

Az új választási rendszer logikája szerint, írja Török, logikus, hogy a Fideszt csak összefogással lehet legyőzni, vagy, ahogy a továbbiakban körvonalazza hasonlóan erős pártként.

Bár korábban is írtam már arról, hogy az LMP nagy lehetősége szerintem nem a szocialistákkal való együttműködés, hanem az MSZP legyőzése, meghaladása, kiszorítása, most sokkal egyértelműbbnek, igazolhatóbbnak tűnik számomra mindez. A következő választás tétje ma még – bár sokan szeretnék ezt elhitetni – biztosan nem az, hogy melyik párt melyikkel indít közös jelölteket, hanem az, hogy mi történik azzal az elképesztően sok bizonytalan szavazóval.

Valószínűleg ez is igaz, csak az a probléma, hogy a Fidesz kétharmadával az elmúlt húsz év alatt kialakult kétpárti politika kétszeresen is megbukott. Egyrészt, mert eltűntek a váltópártok, másrészt mert a választóknak is kevés már az alma és a körte közül választani.

Az LMP pedig alkatilag is képtelen nagy párt lenni.

Egyrészről ők sem gondolják komolyan ezt az egészet. A legelejétől kezdve az volt az attitűd, hogy ők nem politikusok. Jobbak annál, ezt szerették volna sugározni. A probléma ott van, hogy nem lehetsz nem politikus, ha egy pártban vagy. Nonszensz. Az meg különösen gyomorforgató, hogy ezt akkor is továbbvitték, amikor ez már hivatásuk lett. Megválasztották őket, mert az ígérték ezt lehet máshogyan is csinálni. Mondjuk apolitikusan. Aztán kiderült, hogy esélytelen elgondolás, de ragaszkodtak hozzá, sőt úgy tűnik, hogy ragaszkodnak a továbbiakban is. Szerintem arcmentés folyik, úgy gondolják, hogy ők nem ezzel mentek a parlamentbe, mint ami egyedül üdvözítő lenne, tehát ragaszkodnak hozzá, mert így nem mondhatják majd azt nekik 2014-ben, hogy segget csináltatok a szátokból. Valahol ez tiszteletreméltó is lehetne, ha nem múlna annyi ember sorsa ezen.

Azt gondolom, hogyha valaki rájön, hogy számára tarthatatlan amit csinál, akkor hagyja abba. Kaufer Virág felállása szerintem követendő, az az igazán becsületes eljárás. Mivel nincs képviselői visszahívhatóság, a sikertelen politizálás utáni visszalépés csak a képviselő lelkiismeretére van bízva. Ha úgy gondolják, hogy nem való nekik a politika, ahogy ezt egy interjúban asszem Karácsony kifejtette, mert belefáradtak, nem tudják csinálni, akkor vissza kell lépni. Vannak időközi választások, ahol a szavazók eldönthetik, hogy miként szeretnék tovább képviseltetni magukat.

Másrészről az előzőekből következően gyengék hozzá. Komoly pártot csak erős koncepcióval rendelkező, összetartó csapat hozhat létre. Az LMP a maga amatőrségével sosem lesz az a szervezet, aki maga mögé tudja állítani a különböző értékekkel bíró tömegeket. Komoly gazdasági hátország, széles támogatói bázis nélkül ez esélytelen. Az LMP mit tett a gazdasági szereplőkért? Állandó anti-globalista és zöld frázisokat puffogtatva ostorozza őket. Mit tett azért, hogy széles választói bázisa legyen? Hát itt is erősen bepozícionálta magát ebbe a lilafejű zöld vonalba, ami nem baj, ha egy zöld pártot szeretnénk látni, de baj, ha önálló, kormányképes erőt akarnak kiállítani.

Harmadrészt ugyanabba a hibába esnek, mint az SZDSZ, és ez kapcsolódik a második pont utolsó gondolatához. Lehet utálkozni azon, hogy Gyurcsány lement Avasra és pózolt ott egy kicsit, de ellentétben az LMPvel itt egy reálpolitikus zseniális húzását láttuk. Kiment Budapestről, le a legszarabb választókerületbe és ott jópofizott. Ez lehet álságos (valószínűleg az), lehet rajta gúnyolódni (meg is tették), de ez a jövő. Orbán se Budapesten építette fel a kétharmadot, pontosabban nem csak. Rengeteg kolbásztöltő fesztivál, borús homlokú gáton szemlélődés, homokzsákcipelés munkája volt ez az eredmény, minden ilyen akció szavazatot hozott. Ja, hogy ez a Gödör lépcsőiről nézve felettébb tré? Ez a politika. Wodehouse ezt úgy szokta jellemezni, hogy undorító mennyiségű nyálas babaarc puszilgatásával lehet bejutni az alsóházba.

Csak feltűrt szárú gatyás plakáttal, meg olcsó élelmiszerforrások bezárásával vidéken senkit nem fognak megfogni. Érdekes lenne megnézni, hogy az igazi vidéken, vagy a lecsúszott ex-iparvárosokban menyire tudnak róluk, mennyire van ez az egész a köztudatban.

Nem, csalánba nem üt a mennykő. Sose nőnek ők olyan nagyra, hogy ez a veszély fenyegesse őket, sőt én azt gondolom, hogy a következő választás folyamán el is tűnnek. És lehet, hogy Török Gábornak lesz igaza, nem az ellenzéki összefogás fogja megdönteni a Fideszt, de arra sokkal több pénzt mernék tenni, mint amennyim van, hogy nem is LMP lesz az a szervezet, aki riválissá növi ki magát.

Címkék: , ,

— 2001 óta írom ezt a blogot. Alkalmazott grafikusként, programozóként dolgozom és munkaidőn kívül a kislányommal és a feleségemmel töltöm az időmet. Megtaláltok a Twitteren (@oriandras) és a Facebookon is.

LEGYEN Más a Politika!... Lehet egyetlen paraszttól mattot kapni? Gólvonalról léc fölé bombázni? A cél helyett a box utcába finiselni? Lehet egy olyan pártnak, amelyik „Lehet Más a Politika” néven került bejegyzésre, nekifutásból tökön rúgni saját magát ÉS a választ...

2012-01-31 14:16:31