Hogy működik a Google+ I. – regisztráció, profil

Az elmúlt időszakban a barátaimtól sokszor kaptam érdeklődő leveleket, üzeneteket vagy telefonokat, hogy mi hogyan működik a Facebookon vagy a Google Plusban. Sokszor olyan problémákat vetettek fel, ami nekem is meglepő volt és elsőre nem tudtam érdemben hova kell nyúlni. Ezért indul most ezt a sorozat a blogon, átnézem, hogy mit hol kell beállítgatni, ha valaki egy egyszerű mindennapi felhasználó. Első körben a Google+ szolgáltatásán futok végig a regisztrációtól a tartalom megosztásig.

Az első tutorial a regisztrációról és a profilod biztonságos kitöltéséről szól. No meg Rékáról.

Google PlusElsőre tisztázzuk azt, hogy miért jó a Google Plus neked, ha már mondjuk van egy Facebook regisztrációd.

A közösségi média egyre inkább benyomul az életünkbe, aki ma netet használ az nagy valószínűséggel jelen van ezen a területen is. Van egy csomó ember, akikről éveken át semmit nem tudtam, ma meg szinte mindent, pedig pont ugyanúgy nem találkoztam velük, mint korábban. Lehet rajta filozofálgatni, hogy ez jó-e, miért nem keresem meg inkább ezeket az embereket, de nincs értelme, mert ez a jelenség beépült az életünkbe és létezik. A létjogosultságáról folyó vita pont olyan hipotetikus, mint a műanyag zacskóké vagy az atomerőműveké.

Viszont nagyon sok problémát is felvetnek ezek a szolgáltatások. Hirtelen összefolyt a munka, a baráti és a családi élet (egyenlőre direkt nem írtam kört). Ismered azt az embert? Akkor láthatja mit csinálsz.

Persze erre nagyon hamar megoldást kellett találni, senkinek nem volt jó, hogy a főnöke pont ugyanazt látta róla, mint az anyukája vagy a szeretője. Létrejöttek a különféle jogosultságok, beállítási módok, szintek, és az ember megőrült rövid úton, hogy miként konfigurálja be helyesen a dolgokat. Nekem viszonylag sok időmbe telt, de mára egészen magamhoz idomítottam a Facebookot, mégis, ha egy buli után felpakolok képet nem egyszer jön a szentségelés, hogy ezt szedjem le azonnal, pedig a beállítások szerint csak azok látják, akikre tartozik. Csak sajnos ez a felhasználók számára még mindig kínai.

A Google későn lépett be a piacra a Plus-szal, némiképp tűzoltásra emlékeztet a sietségük, de csavart egyet a rendszeren és megtisztította a folyamatot a sallangoktól. Ma még a Facebook a nyerő, de szerintem a Google Plus sokkal kezesebb platform, szóval szép lassan megszokják és talán át is szoknak az emberek majd. Viszont tartalmat közvetíteni sokkal könnyebb, jobb, mint a Facebookon, ezért éri meg átjönni. Én meg segítek a beállítgatásokban. De ahhoz, hogy segíthessek kell egy tesztbábú, hogy az alapoktól mindent bemutathassak, egyszóval: kell egy user.

Színrelép Réka!

Májusban volt, hogy készítettem pár kamu accountot a Facebookra, az ott legjobban befutott lesz a kísérleti nyúl. Tökéletes rá, mert van egy baráti köre a Facebookon, egy élő accountja, amiről az egyik ismerőse (ez esetben én) meghívja az új közösségi szolgáltatásba. A felhasználónk Réka, freemailes felhasználó, így első lépésként meghívtam a Gmailbe. Megkapta a levelet, igaz, hogy a freemail accountjának a spam tárolójában landolt, nagyon ügyes! A Gmail regisztráció viszonylag nehézkes, ha nem létező személy vagy, mert az alapadatok megadása után követel egy visszajelzést, ami lehet sms vagy felhív a Google. Nos, én az smst választottam, pillanatokon belül megjött, azonosítottam Rékát, innentől ő már élő személy, már a Google szerint.

Miután Réka ilyen ügyesen bekerült a Google rendszerébe küldtem neki egy meghívót a Google+-ból.

Réka megkapta a szép új Gmail fiókban a meghívót :)

Réka megkapta a szép új Gmail fiókban a meghívót :)

A regisztrációról nem írok, azt mindenki maga is el tudja intézni, azt hiszem.

Regisztráció, elég egyszerűen.

Regisztráció, elég egyszerűen.

Töltsed ki a profilodat!

Töltsed kia  profilodat!

Ki láthat és mit?

Ki láthat és mit?

Az üdvözlő lap helyből elirányít, hogy miként kezdjed. A legfontosabb, hogy értelmesen és előrelátóan töltsed ki a profil adataidat. Érdemes végiggondolni, hogy milyen információt kivel osztasz meg. Ebben a Google nagyon segítőkész, könnyen tudod állítgatni, ikonok és szöveges címkék segítenek benne.

Balra a képen a profilkitöltő dobozból a munkahelyre vonatkozó beállítgatásokat látod. Rékának felvittem a KKOSZ-t, mint munkáltatót, beírtam a feladatkörét is majd a lenyíló menüből kiválasztottam, hogy a Réka köreiben szereplő személyek láthassák, hogy hol dolgozik.

Ez mit jelent?

Akire Réka azt mondja, hogy ismeri, az helyből láthatja, hogy Réka hol dolgozik. Ez a beállítás elég nagy védelmet nyújt, hisz mondjuk egy munkaerő közvetítő cég alkalmazottja nem fogja tudni leszűrni róla, mint ismeretlenről, hogy hol dolgozik.

Persze ha épp munkanélküli vagy, vagy nem szégyelled a munkádat, akkor érdemes beállítani a Bárki az interneten opciót, így nyilvános lesz a munkád.

Van a  “Csak te” opció, ilyenkor – értelemszerűen – csak a profil tulaja látja a munkádat.

Az egyedi a legjobb beállítás, a legfinomabb. Itt beállíthatod akár személyre szabva is, hogy mit osztasz meg magadról.

Ha leokézod a cuccot, akkor még csak az alapokkal vagy kész, a finomhangolás most következik. A profilképed melletti névre kattintva navigálhatsz el a  saját birodalmadba, a névjegy fülön találod az eddig megadott adatokat. A jobb felső részben van valahol egy kék gomb, profil szerkesztése felirattal (magyar nyelvű felhasználófelület esetén).

A felületen minden doboz szerkeszthetővé válik. Nagyon lényeges, hogy minden doboznak egyedi viselkedést adhatsz; meghatározhatod, hogy ki lássa, mit láthat belőle.  Haladjunk balról jobbra, fentről lefelé.

  • Profilkép
    A profilképnek két állása van. Mutatja az aktuális profilképedet és az előzőt is. Ezzel nagyon jópofa hatást érhetsz el,  például feltöltesz egy bulizós fotót elsőnek, aztán egy komoly képet. Ha valaki az oldaladra érkezik, akkor a komoly kép jön be, de rákattintva befordul a bulizósba. De pakolhatsz így oda üzenetet is, vagy bármi mást.
  • Email küldése
    Alapértelmezetten ez a gomb nem látszik, csak Neked. A gomb a te e-mail címedet takarja, helyből üzenni tudnak neked, akik látják.  Réka esetében (és a személyes profilomnál is) az ismerőseimnek megengedtem, hogy lássák, másoknak nem.
  • Köreid
    Két doboz következik, az egyik azt mutatja, hogy kik vannak a Te köreidben, a másik, hogy téged kik vettek fel a köreikbe. Érdemes alaposan átgondolni, hogy kik férjenek hozzá a kapcsolati hálódhoz! Beállíthatod azt is, hogy kikből szemezgessen, mindenkiből, vagy csak bizonyos körök, satöbbi.
Ez volt a bal oldali oszlop, nézzük a jobb oldali részt. Ennek a tetején van a fejléc rész, kezdődik a névvel, majd pár kép és egy navigációs menü zárja.
  • Név
    Megannyi ember ad meg más nevet, mint a sajátja. Szerintem ez alapvetően baromság. Attól, mert kamu adatokat adsz meg magadról még nem leszel jobb fej, maximum nehezebben találnak meg az ismerőseid. Pluszban, ha egy ilyen felületet jól beállítasz, akkor azok, akiket ki akarsz zárni belőle, úgyse kapcsolódhatnak hozzád.
    A Google egyenlőre angol formátumban kezeli a neveket: Keresztnév+Családnév verzióban. Ha nagyon zavar, akkor becsaphatod a honlapot azzal, hogy fordítva adod meg a nevedet, de ezzel csak összekuszálod a rendszert. :)
  • Kollázs
    Öt, rád jellemző fotó. Ellentétben a Facebookos verzióval ez az öt fotó teljesen általad szabályozható, nem fog dinamikusan változni attól, hogy valaki megcímkéz egy új fotón. Réka esetében kiválasztottam 5 dinamikusabb képet a galériájából és azt töltöttem fel, a saját profilomnál 5 olyan képet válogattam, amik valamelyik oldalamról mutatnak be. Van közös képem a feleségemmel, van egy gesztikulálós, van egy idióta csoport kép a legjobb barátokkal, egy szalmakalapos-bélatelepi meg egy fotó, amit tavaly csináltam mindenféle tengeri állatokról, amit kibúvárkodtam nyaraláskor. Színes, engem mutat be, semmi oylan nincs benne, amit ne vállalnék, vagy szégyelhetnék, ami azért fontos, mert ennek az opciónak csak olyan beállítása van, hogy a neten bárki láthatja.
  • Navigációs menü
    Itt tudnak a látogatóid a profilodban közlekedni. A fotóid, a videóid, a  megosztott tartalmak és buzz (zümm); illetve ha engedélyezted, akkor az általad pluszegyezet (likeolt) tartalmak kaptak saját menüpontot.
Jöjjön a jobb oldalon a fejléc alatti rész a névjegyen! Ne feledjétek, itt is minden moderálható!
  • Bemutatkozás
    Rövid, pár mondatos bemutatkozás. Van akinek kínszenvedés, de segíthet, hogy beazonosítsanak az emberek, meg lehet egy tök jó első benyomást nyújtó PR szöveg is.
  • Amire büszke vagyok
    Újabb remek önfényezési lehetőség :)
  • Fogalalkozás
    Egyértelmű, gondolom. Ne a pontos pozíciódat add meg, hanem azt amit csinálsz írd le pár szóban.
  • Munkahely(ek)
    Felsorolhatod régi és aktív munkahelyeidet, akár évszámmal is. Megadhatod a pontos beosztásodat!
  • Korábbi lakhelyek
    Add meg a városokat, ahol éltél már. Kapsz egy térképet róla. nagyon jópofa szolgáltatás!
  • Elérhetőségeid: Otthon, Munkahely
    Itt nagyon érdemes jól belőni, hogy kinek milyen adatokat adsz ki. Réka speciális eset, ugye, nem létező személy, megadtam neki egy otthoni e-mailt, amit a köreiben levő személyek láthatnak. A saját profilomnál a család és barátok látják az otthoni telefonomat, e-mailt, a munkahelyi cuccaimat meg azok, akikkel munkakapcsolatban vagyok. Azt az e-mail címet, amire a maszek melóim megrendelését várom mindenki számára publikusra tettem.
  • Kapcsolat, Amit keresek, Nem
    Itt jöna  teljesen személyes, intim rész. Megadhatod, hogy fiú vagy-e vagy lány, hogy van-e párkapcsolatod és az milyen,  illetve, hogy óhajtasz-e ismerkedni és milyen kapcsolatra vágysz. Ezek azért elég érzékeny dolgok, és ha csak nem társkeresésére használod a netet, akkor óvatosan bánj velük, nem biztos, hogy a kollegáidra tartozik!
  • Láthatóság a keresőben
    Szintén nagyon fontos, hogy átgondoljad ennek az opciónak a ki vagy bekapcsolását. A dolog lényege, hogyha be van kapcsolva, akkor a bárki által láthatóra tett adataidat a Google kereső szolgáltatása indexelni fogja. Például, ha megosztod magadról, hogy egyedülálló művelődésszervező vagy Budapesten, mint Réka, akkor ha erre keresnek, a Google nagy valószínűséggel kiadja a profilodat, mint találatot. Én azt gondolom, hogyha értelmesen, átgondoltan állítgatod be a profilodat, akkor nincs ebben semmi baj, még hasznos is lehet, de ez vérmérséklet kérdése, a saját barátaim közül a legtöbbnek azt ajánlanám, hogy kapcsolják ki. :)
Nos, ez volt az első lépés. Fenn vagy a Google Pluson, megadtál magadról mindent, amit szerettél volna. A következő tutorialban a barátaid megtalálását és rendszerezését írom le. Addig is ajánlanám egy régebbi írásomat.

Címkék: ,

— 2001 óta írom ezt a blogot. Alkalmazott grafikusként, programozóként dolgozom és munkaidőn kívül a kislányommal és a feleségemmel töltöm az időmet. Megtaláltok a Twitteren (@oriandras) és a Facebookon is.

[...] fejlesztgette magát. Jött a Google+ és hozott egy tök új szemléletet, meg 10 millió felhasználót 16 nap alatt. (Ugyanezt a szintet a Facebook anno 852 nap alatt szedte össze, míg a Twitter 780 [...]

2011-10-13 12:25:07

Használom a Google Plust, de van egy tényező ami bosszant. Ha valaki felvesz a köreibe a rendszer nem mutatja ki. " Azok akik mostanában vettek fel a köreikbe nem biztos hogy megjelennek " Nos...így az sem tudom kine, kiknek a köreiben szerepelek...

2015-10-04 20:29:27