22:00 – Záróra

Az Index tudósításából hallottam meg elsőként a hírt, hogy a XI. kerületi kocsmáknak ezentúl 10 óra után be kell zárni. “Szerdától életbe lép Újbudán az éjszakai alkoholárusítást korlátozó önkormányzati szigorúság. A kocsmáknak, bároknak kötelező 22 órakor bezárni, az éjjel-nappali boltoknak pedig hajnali ötig szüneteltetni a szeszesital-árusítást. A radikális rendelet nem érinti a nagyipari vendéglátás két […]

20090520-ujdudaiszesztilalom.jpg

Az Index tudósításából hallottam meg elsőként a hírt, hogy a XI. kerületi kocsmáknak ezentúl 10 óra után be kell zárni.

Szerdától életbe lép Újbudán az éjszakai alkoholárusítást korlátozó önkormányzati szigorúság. A kocsmáknak, bároknak kötelező 22 órakor bezárni, az éjjel-nappali boltoknak pedig hajnali ötig szüneteltetni a szeszesital-árusítást. A radikális rendelet nem érinti a nagyipari vendéglátás két központját, a Cafe Riót és Zöld Pardont. A kiskereskedők petíciót írnak.

Hát azért a népnevelésnek is meg van már a határa! Hol élünk mi? Cromwell barátunk, a vasbordájú, igen, volt az aki utoljára ilyen rendeleteket hozott. Külön fura mikora  szocik által vezetett önkormányzatokban találkozol egsézen vaskalaposan konzervatív rendeletekkel.

Az alap probléma, hogy hangosak az emberek a kocsmában. Ezek szerint az ideális magyar állampolgár valami olyasmi lenne, aki reggel felkel, valószínűleg egy nagyon halk ébresztőóra ciccegésére, majd jól elmegy a gyárba, megtermeli az adóforintjait, aztán a hangtalan villamossal elmegy a legközelebbi… hagyjuk. Bassza meg egy város zajos! Azért város hogy zajos legyen. Igen úgy élünk mindannyian, hogy halljuk a mentőt, a faszit aki légkalapáccsal utat bont, a szomszéd srácot aki bőgeti a motort a kanyarban, az utcazenészeketa  moszkva téren, a mikrofonba jézusról papoló kínaiakat, az utcafesztiválok zenéit,a  szórakozóhelyekről kiszűrődő lármát, a sarkot épp lehányó részeg loccsanását, mert ez a város. Egy csomó ember aki benne él, lélegzik, zajt csap, müködik.

A tízkor záró kocsmák városa egy rémkép. Ha ez tényleg így lesz lassan nem lesz megállás. Bezárjuk a mozikat, a színházakat, a klubokat, hogy Pista bácsi elégedett legyen vagy mi?

Molnár Gyula a sajátmaga által jegyzett előterjesztésben is hasonlóan indokolt: a kerület zenés szórakozóhelyei, valamint a szeszes italokat forgalmazó üzletek környékén az elmúlt évek során új éjszakai életforma alakult ki, ezért segíteni kell a lakók pihenéshez való jogának érvényesülését.

Életforma. Ez a város amúgy is olyan toleráns a szubkultúrákkal (sic!), hát íme, mondjuk, hogy itten van mégegy. Ez felöleli a lecsúszott hajléktalant aki a kunyizott pénzből vesz egy fröccsöt, meg a Z kartársat, ahogy kimegy a Pingvinből és röhög, miközben a szegény lakók ott az erkélyen a fejüket a párna alá gyömöszölik a tűrhetetlen lárma miatt. Ha ez életforma, akkor tessék neki teret adni. Vagy ha nagyon demokratikusak akarunk lenni, csináljunk egy szavazást sörözés versus 10kor hazatakarodás témában. Meglepő eredmények lennének.

Címkék: , , ,

— 2001 óta írom ezt a blogot. Alkalmazott grafikusként, programozóként dolgozom és munkaidőn kívül a kislányommal és a feleségemmel töltöm az időmet. Megtaláltok a Twitteren (@oriandras) és a Facebookon is.