26 epizódnyi Haven érkezik

A Haven jó sorozat, itt a blogon nem keveset foglalkoztam vele az elmúlt egy évben, de az ősszel vetített 4. évad után maximum egy sorozatzáró kegyelem évadra számítottam. Hát nem így lett.

A lényeg az, hogy a negyedik évad váltása, amit úgy jellemeztek, hogy fejest ugrottak a mitológiába, megnyerte a reklámozási szempontból érdekes 18-34 és 18-49-es korosztályt, hetente 2,3 millió embert ültetett a sorozat a képernyők elé (nem beszélve az olyan egyszeri torrentezőkről, mint én).

A fellendülő érdeklődést meglovagolva a következő évadot duplára tervezik, az eddigi 13 epizódok helyett 26 lesz, ebből 13 jön 2014-ben és a maradék 2015-ben, hogy akkor pontosan mikor az kérdéses, mégsem 6. évadnak nevezik, hanem inkább 5A és 5B a megfelelő jelző rá. Tudjuk a hotelekben meg nincs 13-as szoba.

Engem nagyon meglepett, hogy máris vége az évadnak, a záró jelenetből azt gondolom lesz folytatás, de szorongva várom. A win-win helyzet mintájára azt gondolom a jelen pillanatban csak loose-loose jöhet szóba. Ez persze még nem biztos, hogy baj, lehet csak jót tenne a sorozatnak ha egy igazi happy end nélküli szomorú véget kapna. Valami olyasmit, mint a Született feleségek. Nem tudom van-e koncepció arra, hogy mennyit lehet még belepréselni ebbe a sztoriba, ami egy paranormális nyomozós sorozatból mostanra leginkább egy természetfeletti szappanopera lett, de legalább egy évadot még megérdemel, ha másnak nem egy szép búcsúnak benne kell még lennie. – Haven, a negyedik évad (2013 12. 29)

A Havenről eddig írt blogokat ide kattintva találjátok, ha meg nem szeretnél semmiről lemaradni iratkozz fel a blogértesítőre. Nem spamelek.

Iratkozzon fel email címével a Blogra

Adja meg email címét, hogy feliratkozzon a blogra és értesítést kapjon az új üzenetekről e-mailben.

 

Címkék: ,

— 2001 óta írom ezt a blogot. Alkalmazott grafikusként, programozóként dolgozom és munkaidőn kívül a kislányommal és a feleségemmel töltöm az időmet. Megtaláltok a Twitteren (@oriandras) és a Facebookon is.